hírek
2013. április 8. hétfő
Tőkés: eredményes munkát végeznek a Demokrácia Központok
Pontos és eredményes munkát végez a magyar állampolgárság megszerzését elősegítő erdélyi Demokrácia Központ - mondta Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő sajtótájékoztatón pénteken Nyíregyházán.
2013. március 22. péntek
Európának védenie kell a veszélyeztetett nyelveket
2013. március 20-án, Brüsszelben, az Európai Parlament kulturális szakbizottságának (CULT) rendes ülésén szakértők meghallgatásával kezdődött meg az Európai veszélyeztetett nyelvekről szóló jelentés-tervezet előkészítő vitája.
2013. március 20. szerda
Folytatni kell a politikai reformokat Burmában
Március 19-én, Brüsszelben az Európai Parlament Emberi Jogi Bizottsága (DROI) – egyebek mellett – Burma/Mianmar emberi jogi helyzetéről rendezett eszmecserét, különös tekintettel a kisebbségi jogokra, valamint a vallásszabadságra.
2013. március 19. kedd
Az EP fordítson több figyelmet az erősödő keresztény-ellenességre!
Mai, 2013. március 19-i ülésnapján az EP Emberi Jogi Bizottságának (DROI) napirendjén szerepelt az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) vallás- és lelkiismereti szabadságra vonatkozó uniós iránymutatója tervezetének a megvitatása.
2013. március 15. péntek
Tőkés László beszéde nemzeti ünnepünk alkalmából Nagyváradon
„Ki kell szabadulnunk a társadalom börtönéből, a megkötöttségekből, az elnyomatásból, a félelemből, a megalázottságból, ez fokozott mértékben érvényes egy kisebbségi helyzetben élő nemzeti közösségre, mint amilyen az erdélyi magyarság” – fogalmazott Tőkés László EMNT-elnök március 15-i beszédében.
2013. március 12. kedd
Az elemi kisebbségi jogoktól még igen hosszú út vezet az autonómiáig...
Tőkés László európai képviselő a tegnapi plenáris ülésen azt javasolta, hogy az idegengyűlölet, a cigányellenesség és az antiszemitizmus sorába a hagyományos etnikai kisebbségeket sújtó diszkriminációt is vegyék be. Ennek kapcsán külön is kitért a Romániában felerősödött magyarellenességre, mely – a maga nemében – csak az előbb felsoroltakhoz hasonlítható.
2013. március 12. kedd
Tőkés László beszéde a Székely Szabadság Napján megszervezett autonómia-tüntetésen
Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke beszédében felhívta a figyelmet: nemcsak Székelyföld, hanem a Partium és Belső-Erdély önrendelkezéséért is küzdenünk kell.
2013. március 11. hétfő
Békés, civilizált autonómiatüntetés Marosvásárhelyen
A Székely Vértanúk kivégzésének 159. évfordulóján, a marosvásárhelyi Postaréten álló emlékmű körül hatalmas tömeg gyűlt össze a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett autonómiatüntetésen, amelynek társszervezői az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Magyar Polgári Párt (MPP) voltak. A jelenlévők az erdélyi magyar önrendelkezés ügye és Székelyföld egysége mellett álltak ki.
2013. március 6. szerda
A szórványkérdésnek nem megosztania, hanem összekötnie kellene bennünket
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, a Nagyváradon tartott február 9-i szórványkonferencia ürügyén kialakult vita tárgyában tartott sajtótájékoztatóján egy országos – minden szórványkérdésben illetékes szervezet részvételével zajló – értekezlet megszervezésére tett javaslatot.
2013. március 4. hétfő