„Három napig magyar”
„Három napig magyar” – legtömörebben így lehet összefoglalni  mindazt, ami az 1990 „Fekete Márciusa” miatt börtönbe zárt marosmenti  cigányokkal történt. Ezt az életérzést Puczi  Béla egykori elítélt fogalmazta meg egy vele készült interjú-kötetben. Ezt  idézte Budapesten Schmidt Mária főigazgató a Terror Háza és a Polgári Kultúráért Alapítvány által közösen  alapított Petőfi Emléklap a Helytállásért díjátadóján, 2010. március 11-én.
   A megemlékezéssel egybekötött ünnepséget tízperces  film vezette be, amelyben megrázó képsorokkal idézték fel a húsz évvel ezelőtt  Marosvásárhelyen történteket. A nagyszámú érdeklődő annak is tanúja lehetett,  amint Sütő András megverve, fél  szemét elveszítve is a szülőföldön való maradás mellett tesz hitet: „ha lehet”.
És hogy ne lehessen, ennek céljából minden lehetőt  megtett az egykori Szekuritáté – jelentette ki Schmidt Mária történész, aki egyértelműsítette: a marosvásárhelyi  pogrom-kísérlet a volt kommunista nómenklatúra hatalomátmentését és a  titkosszolgálatok újjáalakítását voltak hivatottak előkészíteni. Iliescu akkori ideiglenes államfő  hathatós támogatását élvezte az akkoriban megalapított Vatra Românească „kulturális egyesület”, amely vehemens  magyargyűlöletével tulajdonképpen az egész pogromot levezényelte.
   A történészasszony emlékeztetett: 1989. karácsonyán  magyarok és románok együtt döntötték meg a diktatúrát – 1990. márciusában  viszont épp azért ugrasztották egymásnak a békésen egymás mellett élni kívánó  nemzetiségeket, hogy ne tudjanak összefogni a bukott eszme kiszolgálói ellen. A  Fekete Március eseménysorozata tulajdonképpen a dezinformálás, a  figyelemelterelés eszköze is volt egyben.
   Az akkor a magyarok mellett kiálló  marosszentgyörgyi és Marosvásárhely környéki cigányok közül többeket súlyos  börtönévekre ítéltek, míg a románok közül senkit sem találtak bűnösnek. Közös  szégyenünk, hogy húsz évig adósok maradtunk a köszönettel és az elismeréssel –  jelentette ki a Terror Házának vezetője. Ők nagyon nagy árat fizettek hősiességükért –  emlékeztetett Schmidt Mária. A Magyarországra menekült Puczi Béla például tíz  évig várt, míg megkapta a menekültstátuszt (közben Franciaországot is megjárta,  de onnan is visszatoloncolták); soha se munkát, se állampolgárságot nem kapott  – emlékeztetett Schmidt Mária.
   Tőkés  László volt királyhágómelléki  püspök a babiloni fogságból hazatért zsidók építő munkájának példázatával  vezette fel köszöntőjét.  1990. január  5-én a Nemzeti Megmentési Front még megkövette a kommunizmus bűnei miatt a  kisebbségeket, és állásfoglalásában egyéni és kollektív jogokat ígértek – ehhez  képest viszont február végén Ion Iliescu már az erdélyi megyék  „szeparatizmusáról”, tulajdonképpen a magyar revizionizmusról beszélt,  mesterségesen szítva a magyarellenes hisztériát. Fél évszázad múltán az első  szabad magyar nemzeti ünnepünk, 1990. március 15-e kiváló alkalmat kínált  erdélyi magyar közösségünk megalázására.
   Az utódkommunisták az „oszd meg és uralkodj” elve  alapján cselekedtek, mutatott rá az EP-képviselő: szembefordították egymással  nem csupán a magyarokat és a románokat, hanem a különböző társadalmi  osztályokat is: a bányászokat a bukarestiekkel, az egyszerű munkást az értelmiséggel,  a forradalmárokat pedig egyszerűen „lehuligánozták”. 
   A marosvásárhelyi szomorú emlékű események  következtében  „újrakeresztelték” a  Szekuritátét, mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, továbbá a  pogromkísérlet és a bányászjárások egyenes folyományaként elmaradtak a  felelősségre vonások: bár Dan Voinea katonai ügyész legutóbb a prágai nemzetközi kommunizmus-ellenes konferencián is  kijelentette, hogy beazonosították mind a forradalom ideje alatt gyilkolókat,  mind a későbbi események felelőseit, mai napig nem álltak bíróság elé. Jogőrzés  helyett jogorzás törént, idézte az egykori temesvári lelkipásztor.
   Tőkés  László nagyon fájlalta, hogy az „áldozatból lett bűnös”. Azért csatlakozott  Schmidt Mária kezdeményezéséhez, hogy talpára álljon a felfordult világ, hogy  megtörténjen az elmaradt igazságtétel. Ugyanakkor – mint mondta – ő „is  osztozik a szégyenben”, és elismerte, hogy ez csak szerény kezdete annak, amit  megérdemelnek „cigány testvéreink”. Tőkés örömmel fogadta azt a hírt, hogy Bajnai Gordon is fogadta a  kitüntetetteket és megígérte, „utánanéz a jóvátétel” lehetőségének. 
   Az  EP-képviselő rámutatott, hogy az egykori közös fellépés jó példát mutat a  cigánykérdés rendezésére a mának is. „Össze kell fognunk cigány testvéreinkkel”  – mondta. Tőkés László abbéli fájdalmát is kifejezte, hogy a kommunizmus  áldozatait még mindig alsóbbrendűnek tekintik a holokauszténál. „Rossz íze van  a holokauszt tagadását tiltó törvény egyoldalúságának, a kommunizmus  áldozataira is hasonlóan oda kell figyelnünk” – fogalmazott.
   Végezetül  a püspök a megemlékezések további állomásaira hívta fel a figyelmet: március  17-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben szerveznek konferenciát a „Fekete  Március” tiszteletére, 19-én Marosvásárhelyen az Igazság Fáklyás Menetével  emlékeznek, 20-án délelőtt nemzetközi konferencia keretében gondolkodnak  magyarok, románok, illetve meghívott EP-képviselők a közös múltról és közös  jövőről, míg délután a Vártemplomban Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagygyűlést  tartanak.
   Temetetlen  holtak felett járunk – kezdte beszédét Balog  Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Polgári Kultúráért Alapítvány  egyik alapítója. A politikus hiánypótlónak tartja a díjat, ugyanakkor  elkésettnek is. Meggyalázták az emberi méltóságot akkor és azóta is – hívta fel  a figyelmet. Felidézte Puczi Béla egy mondatát, mely szerint három napig volt  csak magyar. Ez szívbemarkoló, a mi felelősségünk – fogalmazott. 
   Sok  adósságunk van a múltból – jelentette ki Balog. Ki győzi ezeket kifizetni, „hol  vannak a sok temetetlen holt eltemetői?” – tette fel a kérdést a politikus. Az  állam feladata lenne? – vetette fel. Felszólította a mindenkori kormányt, hogy  erkölcsi és anyagi jóvátételt adjon ezeknek az embereknek. Megígérte, hogy  ezért ő személyesen is dolgozni fog. „De az igazi Magyarország mégiscsak a  civil kurázsiból áll” – jelentette ki Balog Zoltán. Szerinte minden változás  úgy kezdődik, hogy valakik döntenek, amihez pedig szív kell.  
   Végre meg  kell értetni, meg kell írni, hogy itt – a Kárpát-medencében és Magyarországon  is – igenis van, volt békés egymás mellett élés – mondta. Balog szerint fontos,  hogy ez minél világosabb legyen. Bár vannak, akik a gyűlöletből szeretnének  erőt meríteni, ez csak erőszakot szülhet – figyelmeztetett a politikus. Mi azt  mondjuk: „Ne féljetek, itt vagyunk” – fogalmazott. 
   Egymásra  vagyunk ítélve – ezt mondja Balognak a cigányok 1990-es csatakiáltása.  Racionálisan sem hagyhatjuk figyelmen kívül a hazánkban élő 700-800 ezer  cigányt, mert nélkülük nem fog menni. És nem elég a kormányok elszántsága, kell  az emberek, a szív döntése is – fogalmazott Balog. Hangsúlyozta a megbékélés  szükségességét, mert „megpróbálni csak ezt érdemes”. 
   A társ-díjalapító  felszólalása után átadták a Petőfi Emléklapot a Helytállásért Lőrinczi Józsefnek, Sütő Józsefnek, Puczi Béla özvegyének és Szilágyi  Józsefnek. Szilveszteri Kis Péter és Tóth Árpád, aki a letartóztatása  és vallatása közben történ bántalmazásba halt bele 1991-ben, posztumusz  részesültek elismerésben, az ő emléklapjaikat Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át.
   Az  eseményen felszólalt Kincses Előd, a  Maros Megyei Megmentési Front alelnöke és Baricz Lajos atya is. Előbbi  felidézte, hogy ő fogta vissza a Securitate emberei által mesterségesen  feltüzelt székelyeket, hogy ne induljanak meg Marosvásárhely ellen. 
Budapest, 2010. március 11.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája / 
  Magyar Nemzet Online 













