2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
A negyedik gyertya lángja is fellobbant Nagyváradon, a Szent László tér keleti végében álló adventi koszorún. A szeretetet jelképező lila gyertyát Tőkés László lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alapító országos elnöke gyújtotta meg.
A megjelenteket az előző három adventi vasárnaphoz hasonlóan most is Moldován Gellért Lajos köszöntötte a szervezők, azaz a Szent László Egyesület és a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) nevében, énekszolgálattal ezúttal a nagyvárad-réti református egyházközség kórusa szerepelt, Török Sándor pedig Ady Endre Karácsony című, a költő 1899-es első kötetében megjelent, Harang csendül… kezdetű versét mondta el.


Ezt követően a püspök hirdetett igét, az újszövetségi idézet (Mt 2,13-15) mentén a gyermekeinkre, családjainkra, népünkre és keresztény egyházainkra leselkedő „posztmodern” veszélyekre irányítva a hallgatóság figyelmét. Az ókori történelem és a mai társadalmi-politikai valóság közötti párhuzamok kézenfekvők: egykori meneküléseinkre és közelmúltbeli várakozásainkra 1989 december hozhatott volna felmentést és megoldást, de 36 évvel a kommunista diktatúrák bukása után is meg kell küzdenünk a halál és a sötétség, a gonoszság és a gyűlölet ördögi erőivel – Kárpátaljától Nyugat-Európán át Ausztráliáig. Ehhez tisztánlátásra, Krisztus Urunk szabadítására, világosságára van szükségünk. Az adventi gyertyagyújtás szimbolikus cselekedet: Isten világosságát jelképezi.


„A karácsonyi vásárok és reklámok fényözönében Krisztus világossága elhalványul, Advent ideje és üzenet is megüresedett: nem a Megváltó születését, hanem a vásárok kínálatát és bőségét várják sokan, üzleti vállalkozássá fokozódott le az ünnep, már november elejétől fogva” – állapította meg Tőkés László, hozzátéve: Nyugaton már a keresztény jelképeket is tiltják sok helyütt. Mi, kelet-közép-európai nemzetek őrizzük karácsony hitét, hagyományait, értékeit, az ünnep eredeti fényességét, békességes ökumenikus közösségben.
Visszautalva az ige üzenetére, a püspök figyelmeztetett: védenünk kell az életet, a családot, az „élni akaró életet”. És arra biztatott, hogy helyezzük Isten kegyelmébe és oltalmába magunkat, társadalmunkat, nemzetünket.
Az imádságos és énekes momentumok között Tőkés László meggyújtotta az adventi koszorú negyedik gyertyáját, majd áldást mondott és békés, meghitt karácsonyt kívánt mindenkinek.


hírek
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán












