2018. november 8. csütörtök
Send this article Print this article

Az Európai Néppárt helsinki kongresszusáról

November 8-án Finnország fővárosában, Helsinkiben tartotta 25. kongresszusát az Európai Néppárt, amely azoknak a jobbközép politikai szervezeteknek a családja, melyek gyökerei mélyen visszanyúlnak az európai kontinens történelmébe és civilizációjába, ugyanakkor már a kezdetekben úttörő szerepet játszottak az európai projektekben.



 Az Európai Néppártot (angolul European People's Party – EPP) mai formájában kereszténydemokrata pártok alapították 1976-ban, később konzervatív pártok és más jobbközép irányultságú pártok is csatlakoztak hozzá. A legnagyobb európai pártcsalád, a 28 tagú Európai Unió minden szervezetében képviselteti magát, és ugyanígy a legnagyobb párt a 47 tagországot tömörítő Európa Tanácsban is. A Néppártnak 39 országból összesen 74 tagpártja van, elnöke 2013 óta az elzászi (francia) Joseph Alexander Daul.
A kongresszust megelőzően az Európai Parlament néppárti frakciója megrendezte a hagyományos tanulmányi napokat Európa jövője tárgyában. Tőkés László, a Fidesz-KDNP nemzeti listáján európai parlamenti mandátumhoz jutott erdélyi képviselő részt vett mind ezeken, mind pedig a pártkongresszuson.
Elemzők szerint az Európai Néppárt kongresszusán egyértelmű kereszténydemokrata fordulat történt azzal, hogy Manfred Webert, a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát, a Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjét választották meg az EPP csúcsjelöltjének az Európai Bizottság elnöki posztjára Alexander Stubb finn bevándorláspárti politikussal szemben, nagy többséggel.
A nemzetek nélkül Európa elvesztené identitását, elvesztené lelki és kulturális arculatát; Európa a nemzetek Európája lesz, vagy nem lesz – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök kongresszusi beszédében, amelyben kiemelte: a közép-európai nemzetek újracsatlakozásával Európa békésebb, erősebb és gazdagabb lett, mint volt. Európát mindig az erős nemzetek tették sikeressé, és ez ma is érvényes: „nincs erős Európa sikeres nemzetek nélkül” – jelentette ki.
Kifejtette: a szocialisták, a liberálisok és a zöldek egy gyökereit és szellemi, lelki identitását vesztett Európát akarnak. A mi európai víziónk azonban a nemzetek Európája, amelynek 27 arca van, és amely „egyszerre keresztény és demokrata” – mutatott rá, immár nem számolva az unióból való kilépés előtt álló Nagy-Britanniával. A kormányfő azt mondta: „mi az EPP, a győztesek pártja vagyunk”, a győzelem „része a DNS-ünknek”. „Ahhoz vagyunk szokva, hogy az emberek a saját pártjuknak tekintenek bennünket, mint ami hozzájuk tartozik, őket képviseli, és harcol értük” – magyarázta.
Orbán Viktor közölte: az elmúlt öt évben az EPP adta Európa vezetését, és vállalni kell a felelősséget azért, hogy „az angolokat nem tudtuk belül, a migránsokat pedig nem tudtuk kívül tartani Európán”. 2011-ben még tizenhat országban adták a kormányfőt, ma pedig már csak hatban - mondta. Hozzátette: „nem csoda, hogy az önbizalmunk megsérült és behorpadt”. Kiemelte: ha 2019-ben nyerni akarunk – márpedig akarunk –, akkor vissza kell találni a győzelem útjára. Ideje, hogy újra győztesként gondolkodjunk, cselekedjünk és győztesként viselkedjünk” – mondta.
A magyar miniszterelnök úgy vélte, először helyre kell állítani az Európai Néppárt egységét, ezért „sohase szavazzunk bizalmat olyanoknak, akik arra építik a személyes ambícióikat, hogy a szocialisták és a liberálisok kritikáját behozzák az EPP-be”. Azt is mondta, hogy vissza kell térni a szellemi gyökereinkhez, és meg kell hirdetni a kereszténydemokrácia reneszánszát. Az olyan abszurditásokat, mint Fidel Castro és Karl Marx dicsérete, felejtsük el” – fogalmazott. Nem szabad elfogadni a baloldal és a liberális média mércéjét, hanem a saját útjukat kell járniuk. „Ha nekik akarunk megfelelni, akkor vereségre ítéljük magunkat” – vélekedett. Kitért rá: a sikereiket meg kell becsülniük, hiszen „aki nem becsüli meg a saját győzteseit, ki fogja érdemelni a kudarcot”. Az európai választásokat is a saját országaikban kell megnyerni, és ahhoz, hogy az EPP újra a győztesek pártja legyen, győztes miniszterelnökökre van szükség – mutatott rá.
A kormányfő elmondta: a kulcs a győzelemhez ugyanaz, mint volt, újra az emberek oldalára kell állni. „Védjük meg őket az illegális migrációtól, a terrorizmustól, a bűnözéstől és a gazdasági bajoktól, írjuk fel újra a zászlónkra a régi igazságot: vagyis: a néptől, a nép által, a népért” – hangsúlyozta.
A 2019, májusi európai parlamenti választások kapcsán elmondta: a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy jövőre sikerre vezesse az EPP-t Magyarországon. Közölte: „mi, akiket odadobtak a Szovjetuniónak, sosem hittük el, hogy létezik két Európa”, a közép-európai szabadságharcosok mindig tudták, hogy Európa csak egy van, és „mi csak az újraegyesített Európában kaphatjuk vissza a szabadságunkat”. Orbán Viktor hangsúlyozta: a Fidesz az Európa újraegyesítéséért folytatott harcokban született. Kiemelte: jó látni, hogy „nemcsak mi, de a többi közép-európai ország antikommunista, szabadságpárti és Európa-párti pártjai is itt vannak velünk együtt az EPP-ben: lengyelek, szlovének, csehek, szlovákok, horvátok, románok, szerbek, bolgárok és a baltiak is. Ez kitűnő alkalom arra, hogy tisztelegjünk a Néppárt egyik legkiválóbb államférfija, Helmut Kohl kancellár előtt, aki legutóbbi, máltai kongresszusunk óta itt hagyott bennünket” – mondta, kiemelve, hogy ő volt az, aki meghívta a Fideszt a Néppárt soraiba, és megértette: van, hogy egy család tagjai nem értenek egyet, de mindig egységesek.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010