2009. április 26. vasárnap
Send this article Print this article

Ady és a Páneurópai Piknik

Tőkés László püspök, EP-képviselő ezen a hétvégén két határon túli meghívásnak tett eleget, melyek szorosan kapcsolódnak erdélyi magyarságunkhoz, illetve a határmenti – partiumi – régióhoz.

1. Április 24-én, pénteken a Nyírbogdányi Református Egyházközség szerevezésében került sor jótékonysági bálra a helybéli Kazinczy Ferenc Általános Iskola tornatermében, mely hagyományosan helyt ad a nagyközség hasonló természetű rendezvényeinek. Angyalossy Katalin lelkésznő a Partiumi Művelődési Céh, valamint a Magyar Írószövetség azon kezdeményezéseinek támogatására kezdett gyűjtést, mely Ady Endre halálának idei, 90. évfordulója alkalmából a Költő egész alakos szobrának a felállítását tűzte ki célul szülőfalujában, Érmindszenten.





A jótékonysági est sztárvendége Varga Miklós énekművész volt, akinek nemzeti öntudatra eszméltető dalait a népes közönség kitörő lelkesedéssel ünnepelte.

Az Est fővédnökét – Tőkés László európai parlamenti képviselőnket – Sipos Kund Kötöny nyíregyházi esperes-lelkész köszöntötte. Többek között a nyírbogdányi gyülekezetnek és lelkésznőjének határon túli magyarságunk és egyházunk iránti önzetlen odaadását és cselekvő szolgálatát, másfelől a népes nagyváradi küldöttség által képviselt királyhágómelléki egyházkerülettel fenntartott hittestvéri kapcsolatokat méltatta.

Tőkés László a határmenti együttműködés példamutató eseményének nevezte a bogdányi jótékonysági rendezvényt, mely sok más hasonló megnyilatkozással együtt a 2004. december 5-i, magyarországi népszavazás rossz emlékét hivatott feledtetni. Ady Endre száz évvel ezelőtt „A hazugok országának” nevezte Magyarországot, melyben: „Az országnak hazudnak a kormányzói: s az ország azt hazudja vissza, hogy rendben van.” Európai képviselőnk az európai integrációval a „magyar integrációt” vonta párhuzamba, Ady Endrével, az érsemjéni születésű Kazinczy Ferenccel és a sződemeteri Kölcsey Ferenccel példázva, hogy a magyar kultúra, a református egyház, a magyar nemzet nem osztható fel mesterségesen meghúzott határok által.

2. Április 25-én, a húsz évvel ezelőtti Páneurópai Piknik évfordulói megemlékezéseinek sorában a debreceni Méliusz Juhász Péter Művelődési Központban került sor a Közép-Európai Változások című fénykép- és dokumentumkiállítás megnyitójára, melyet a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány és a Méliusz Juhász Péter Művelődési Központ rendezett.

A méltatlanul elfeledett Páneurópai Pikniken, 1989.augusztus 19-én Sopronpusztán mintegy 800 NDK állampolgár törte át a magyar-osztrák határt. Azóta lezajlott történelmi változások is igazolják, hogy ez az esemény volt az elindítója a német, és ezen keresztül az európai egyesülési folyamatnak. 

A Páneurópai Piknik gondolata 1998. június 30-án Debrecenben, a régi Vigadó kerthelyiségében, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egyik találkozóján kelt életre. Az elnökségi ülésen Mészáros Ferenc vetette fel piknik gondolatát, melyet csak Filep Mária vett komolyan. A debreceni MDF küldöttjeként Filep Mária a soproniakhoz fordult azzal az ötlettel, hogy egy kb. 150 fős pikniket rendezzenek a határnál, ezzel is elősegítve a vasfüggöny lebontását. A rendezvény védnökének sikerült megnyerni  Pozsgay  Imre államminisztert, és Habsburg Ottót, az Európai Parlament akkori képviselőjét.

A soproni ellenzéki szervezetek társszervezőként vállalták a megfelelő határsáv felkutatását. A Páneurópai Piknik helyszínéül Sopronpusztát választották. 1989. augusztus 19-én tíz nemzet képviselői bontották a határ megmaradt védőrendszerét.

A lakattal lezárt régi határkaput az ünnepélyes megnyitás előtt fél órával a pikniken résztvevő kelet-német menekültek egy csoportja áttörte. Másnap hajnalig sok száz NDK-állampolgár menekült át Ausztriába. Itt kell megemlítenünk, ahhoz, hogy az áttörés során ne következzen be tragédia, szükség volt a jelenlévő határőrök emberségére, mivel az érvényes belső szabályzat alapján kötelesek lettek volna fegyvert használni.

A megnyitón Szólláth Tibor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke  köszöntötte Tőkés László püspököt, európai parlamenti képviselőt és az egybegyűlteket.

Megnyitó beszédében európai képviselőnk az 1989. augusztus 19-i, sopronpusztai Páneurópai Piknik úttörő szerepét, illetve az azt kezdeményező debreceni civilek  és a helybéli MDF-szervezet érdemeit méltatta a vasfüggöny által megosztott Európa egységesülési folyamatában. Ugyanakkor a soproni határnyitás nemzeti többleteként értékelte, hogy a határzár lebontásával és a berlini fal ezt követő ledöntésével a magyarságot elválasztó trianoni határok felszámolása is kezdetét vehette. A hely szellemében számolt be Méliusz Juhász Péter Szent Jób könyvének tavalyi hasonmás kiadásáról a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Művelődési Központ támogatásával. Az egykor papírmalomban bezúzott királyhágómelléki Bibliák ma már nemzetünk közös kincsét jelentik, s bizonyság erre a múlt év adventi, a brüsszeli Európai Parlamentben megrendezett nemzetközi Biblia-kiállítás – mutatott rá képviselőnk. Minderre nem kerülhetett volna sor, és most, ezen a kiállításon sem lehetnénk együtt a debreceniek példás kiállása, a sopronpusztai Páneurópai Piknik bátor fellépése nélkül – mondotta.

Beszédében Tőkés László külön is kitért arra, hogy a határnyitásba – sajátos módon – miképpen fonódott bele a korabeli temesvári ellenállás. A kiállításon is jelen lévő Szabó Lukács kockázatos közvetítésével akkor ő maga is közösséget vállalt a határbontókkal, egy, a Piknik résztvevőihez intézett üzenetével, melyből – többek között – a következőket idézte: „Nálunk a vasfüggöny helyett falvakat akar lerombolni a téboly. Hisszük, hogy nem fog sikerülni. Rajtatok is múlik, hogy ne történhessék meg. Falak helyett falvak!...” A falurombolástól – íme – így jutunk el a falrombolásig – hangsúlyozta Isten iránti hálaadással európai képviselőnk.

Zárószavaiban Filep Mária, a Páneurópai Piknik egyik egykori szervezője Temesvár szerepét és szellemét idézte meg az 1989-es, határokat átívelő változások végbemenetelében, majd sorra színre szólította az eseménysorozat egykori cselekvő résztvevőit.

Élve az alkalommal, Tőkés László meghívta a kiállítást és a debrecenieket Nagyváradra, az 1989-es emlékév keretében.

Nagyvárad, 2009. április 26.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010