2011. szeptember 13. kedd
Send this article Print this article

Védjük meg Kárpát-medencei környezetünket!

Emlékezetes, hogy a múlt év tavaszán, Áder János és Tőkés László képviselők indítványa alapján az Európai Parlament határozati állásfoglalásban szólította fel az Európai Bizottságot a ciánalapú bányászati technológiák teljes betiltására az Európai Unió területén.

Különböző módon tiltakoznak a verespataki bányakitermelés ellen


   Az elsöprő szavazati többséggel elfogadott határozat foganatosítását azonban a Bizottság egyre halogatja, szabad utat engedve ezáltal a 2000 elején bekövetkezett tiszai ciánszerencsétlenséghez hasonló környezeti katasztrófa veszélyét hordozó verespataki bányaberuházás megvalósításának.
A nyári szünetet követő első strasbourgi ülésszak alkalmával Tőkés László alelnök napirenden kívül szólalt fel az EP plénumán a ciánalapú bányakitermelés európai tilalma tárgyában. Tőle függetlenül Cătălin Sorin Ivan román szocialista delegációvezető is az EP vonatkozó határozatának a betartására szólította fel az Európai Bizottságot, illetve a román kormányt.
   Tudnivaló, hogy 2010. május 5-én a harminchárom (33) tagú romániai EP-képviselet tagjai közül a következő képviselők szavazták meg az Áder–Tőkés indítványt: Monica Macovei (PD-L); Sógor Csaba és Winkler Gyula (RMDSZ); Renate Weber és Cristian Buşoi (PNL); Victor Boştinaru, Corina Creţu,  Sabin Cutaş, Viorica Dăncilă, Ioan Enciu, Cătălin Sorin Ivan, Rovana Plumb, Ilie Sârbu, Adrian Severin és Adriana Ţicău(PSD); valamint még a három Nagy Románia Párt-i európai képviselő is – összesen tehát tizenkilencen (19).
   Elgondolkodtató, hogy az Európai Néppárt frakciójának támogatásával született törvénykezdeményezés legfőbb ellenzői éppen a román néppárti küldöttség tagjai – az egyetlenegy Monica Macovei volt igazságügy-miniszter kivételével.
   Szintén beszédes, hogy a jelenleg hatalmon lévő román néppárti kormány az, amely az Európai Parlamenttel és az Európai Néppárttal szembe menve, „aranylázas” nyereségvágytól és jövő évi választási érdekeitől hajtva, a szociális és munkaerőpiaci, valamint a nemzeti demagógia tetszetős argumentációját latba vetve kívánja kierőszakolni a kétes hátterű Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) bányaprojektjének a megvalósítását.
   Az pedig egyenesen fájdalmas és szégyenletes, hogy ennek a kudarcos kormánynak az elvtelen csatlósaként az RMDSZ országos vezérkara is megfeledkezni látszik eredeti álláspontjáról, és két minisztere révén, cinkos módon egyengeti a román és magyar nemzeti, valamint az általános európai érdekekkel szembenálló ciános bányakitermelés beindítását.
   Tőkés László EP-alelnök erkölcsi elégtétellel üdvözölte Eckstein-Kovács Péter  államelnöki tanácsos Verespatak miatti lemondását, és a 77 romániai civilszervezet tiltakozásának szellemében maga is összefogásra hívta magyar és román képviselőtársait közös Kárpát-medencei régiónk humánkörnyezetének, természeti, kulturális és történelmi örökségének a védelmében.

Alább olvashatják Tőkés László felszólalását az első strasbourgi ülésszakon!
 
 
F E L S Z Ó L A L Á S
a ciánalapú bányakitermelés európai tilalma tárgyában
 
   2010. május 5-i ülésén az Európai Parlament elsöprő szótöbbséggel (488 igen – 48 nem) állást foglalt a cianidos bányászati technológiáknak az egész Unió területén való teljes betiltásáról, 2011 vége előtt.
   Az Európai Bizottság mindmáig elmulasztotta és elhalogatja, hogy eleget tegyen az EP erre vonatkozó felszólításának.
Ezenközben Romániában egy környezeti és természeti katasztrófa veszélyével fenyegető, korrupciógyanús bányaprojekt politikai áterőszakolása van folyamatban, a romániai – néppárti – kormánypártok, köztük az illetékes romániai magyar miniszterek hathatós közreműködésével.
   A fukushimai atomszerencsétlenség intő figyelmeztetés, hogy ne játsszunk a tűzzel.
   Kérem a román és a magyar kollégákat, hogy egymással összefogva, védjük meg közös Kárpát-medencei környezetünket!
   Kérem Jerzy Buzek elnök urat, hogy segítsen érvényre juttatni az EP cianidos bányászatra vonatkozó tilalmát az Európai Bizottságnál, valamint a romániai Verespataki bányaterv (Roşia Montana) vonatkozásában.
 Strasbourg, 2011. szeptember 12.
                                                                       Tőkés László
                                                                       EP-alelnök


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010