2017. október 11. szerda
Sötétek az ukrajnai kisebbségi nyelvű oktatás kilátásai
A Balassi Intézet brüsszeli kirendeltségén immár hagyománnyá vált a Kárpátaljai Napok időről időre való megrendezése Bocskor Andrea kárpátaljai fideszes európai parlamenti képviselő kezdeményezésére, Vitézy Zsófia intézményvezető támogatásával.
Ennek megfelelően október 10-én tartották meg a III. Brüsszeli Kárpátaljai Napot, amelynek keretében panelbeszélgetésre került sor a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás jövőjéről az új ukrán oktatási törvény összefüggésében, majd a Sodró együttes népzenei és néptáncelőadását élvezhette a népes közönség. A rendezvénysorozat kárpátaljai kóstolóval zárult.
A Tóth István ny. beregszászi főkonzul által levezetett közérdekű beszélgetés részvevői Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári szervezetének az elnöke, valamint Bocskor Andrea EP-képviselő voltak. Az előadók drámai színben ecsetelték a kárpátaljai magyar, illetve kisebbségi nyelvű oktatás helyzetét, valamint a nemrég elfogadott új ukrán oktatási törvény várható súlyos következményeit.
Orosz Ildikó a KMPSZ október 7-i rendkívüli közgyűlésén elfogadott nyilatkozata értelmében nyújtott tájékoztatást a kialakulóban lévő lesújtó helyzetről és a megváltoztatására irányuló, elszánt küzdelmükről. Balogh Lívia a KMKSZ és a történelmi magyar egyházak jogküzdelméről szólt. Bocskor Andrea saját európai erőfeszítéseiről, továbbá az európai intézményeknek a nyilvánvaló kisebbségellenes ukrán politikával szembeni érzéketlenségéről beszélt. Valamennyien elismerésüket és köszönetüket fejezték ki a magyar kormány támogatásáért és határozott fellépéséért a kárpátaljai magyarság védelmében, illetve a kisebbségi szempontból elfogadhatatlan, diszkriminatív törvénycikkek visszavonása érdekében.
Hozzászólásában Tőkés László EP-képviselő a Külügyi Bizottság (AFET) és az Emberi Jogok Albizottsága (DROI) tagjaként tett eredménytelen próbálkozásairól számolt be. Sajnálattal állapította meg, hogy az AFET egyik legutóbbi ülésén még a néppárti képviselőtársai között is túlsúlyba kerültek azok, akik a Cristian Preda román kollégájával együtt tett javaslatukat ellenezve nem tették lehetővé, hogy a kisebbségi oktatásügyi jogsérelmek kérdése az Európai Parlament napirendjére kerüljenek. Üdvözölte Szijjártó Péter külügyminiszter azon bejelentését, hogy Magyarország az EU Ukrajnával kötött társulási szerződésének a felülvizsgálatát fogja kérni. A kárpátaljai szülők és gyermekek tragikus helyzetére, vagyis az ügy „humán dimenziójára” rámutatva annak a véleményének adott hangot, hogy ebben a kérdésben semmiképp sincs helye a meghátrálásnak.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












