2009. június 1. hétfő
Send this article Print this article

Pünkösd

Pünkösd szombatján Tőkés László EP-képviselőjelölt, Szilágyi Zsolt, a jelöltlista negyedik helyezettje és Toró T. Tibor EMNT-alelnökök kíséretében részt vett a hagyományos Csíksomlyói zarándoklaton. Az idei búcsú egybeesett a gyulafehérvári püspökség alapításának ezredik, illetve a Ferences-rend létrehozásának 800. évfordulójával. A több százezres tömeget Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek köszöntötte, majd ezt követően Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek tartott szentbeszédet. A június 7-én sorra kerülő EP-választások szellemében, az érsek beszédében hangsúlyozta, hogy az összefogás elengedhetetlen fontosságú a kárpát-medencei magyarok között, hiszen súlyos erkölcsi válságban élünk. A búcsún részt vett számos magyar politikus, közöttük Gál Kinga és Németh Zsolt.





Tőkés László, a zarándoklatot követően, az egyre erősödő záporban Kurtapatakra sietett, ahol turulmadár-szobor avatás alkalmával mondott áldást. A szobor Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész munkája.

Pünkösd vasárnapján Tőkés László püspök a Nagyvárad-olaszi templomban hirdetett Igét az ünnepi istentiszteleten, majd a konfirmáción 21 ifjútól vette be a fogadalmat és áldásban részesítette őket.



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010