2016. október 21. péntek
Nagyváradi főhajtás a „kevéssé ismert hősök” előtt
„Az, hogy ma szabadságban, függetlenségben, demokráciában élhetünk, nemzetünk megannyi kevéssé ismert hősének köszönhető” – fogalmazott Áder János magyar köztársasági elnök az 1956-os emlékév megnyitóján.
Hatvan évvel ezelőtt a magyarság síkra szállt szabadságáért, függetlenségéért. A vérbe fojtott forradalom és azt követő megtorlások több ezer magyarországi, partiumi és erdélyi „kevéssé ismert hősére” emlékezünk a jubileumi esztendőben október 23-án, nemzeti ünnepünkön.
Nagyváradon az Állami Filharmóniába várják a polgárokat október 23-án, 18 órától. Ünnepi köszöntőt mond Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Fellép: az Al Fresco Régizene Együttes egy válogatással a Kájoni Kódexből, valamint az Argenteus Vegyeskar Szegedről egy összeállítással Kodály Zoltán, Bartók Béla, Bárdos Lajos, Kocsár Miklós, Gyöngyösi Levente műveiből. Közreműködik Péterfy Lajos színművész és Buzási Patrik.
A rendezvényen megtekinthető az 1956-os forradalom, valamint a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete történetét bemutató kiállítás. A belépés ingyenes – közölte a szervező Szent László Egyesület.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












