2022. október 17. hétfő
Send this article Print this article

Minden eszközzel védi Iohannist a román mélyállam

A bukaresti táblabíróság másodjára is elutasította Tőkés László keresetét, amelyben a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte – derült ki az ítélet kivonatából, melyet a táblabíróság honlapján tettek közzé ma.



Kincses Előd, Tőkés László jogi képviselője az MTI-nek elmondta: a táblabíróság ezúttal úgy találta, hogy nem illetékes az érdemrendet megvonó elnöki rendeletet vizsgálatára. Az ügyvéd azért tartja különösnek az ítéletet, mert ugyanez a táblabíróság egyszer már megvizsgálta és ítélkezett róla, ezt az ítéletet azonban a legfelsőbb bíróság nem fogadta el, és visszaküldte az ügyet első fokra azzal a kéréssel, hogy a táblabíróság vizsgálja meg újra.
„Ez azt is jelenti, hogy a legfelsőbb bíróság határozatát nem hajtották végre” – jelentette ki a jogtudor. Azt is hozzátette: ha következetes a legfelsőbb bíróság, akkor ismét vissza fogja küldeni első fokra. Az ügyvéd szerint a román igazságszolgáltatás időhúzásra játszik ebben az ügyben. Várják, hogy lejárjon Klaus Iohannis elnöki mandátuma, hogy az után szülessen meg az ítélet, mely minden bizonnyal kedvezőtlen lesz az államfő számára. És hát az mégiscsak más, ha egy volt elnököt, nem pedig egy hivatalban lévőt, azaz Románia első emberét marasztalná el az igazságszolgáltatás.
Dr. Kincses szerint ugyanis egyértelmű, hogy az elnöki rendelet törvénytelen, mert a kitüntetéseket szabályozó törvény csak két esetben teszi lehetővé állami elismerés visszavonását, és ezek egyike sem áll fenn. Az érdemrendet akkor kell visszavonni, ha a kitüntetettet jogerősen szabadságvesztésre ítélik, vagy akkor, ha olyan tetteket követ el, amelyek méltatlanná teszik az elismerésre. Tőkés László érdemrendjét azonban nem tettei, hanem egy véleménynyilvánítása miatt vonták vissza, a vélemény szabadságát pedig az alkotmány garantálja.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Ceaușescu-diktatúra bukásához vezető 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában játszott szerepéért kapta meg Traian Băsescu akkori államfőtől a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát a forradalom huszadik évfordulóján. Ezt a kitüntetést azonban Klaus Iohannis – nacionálkommunista és szocialista román politikusok sürgetésére – 2016 márciusában visszavonta. Az elismerés visszavonását még Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László egy tusnádfürdői előadásában felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Az akkori Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban jelen lévő román újságírók – szándékosan vagy óvatlanul, máig nem tudni – hibás fordításban a gyarmati időket idéző „protectorat” kifejezést használták a politikailag korrekt „stat garant” helyett. 

hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010