2023. szeptember 21. csütörtök
Send this article Print this article

Megnyitották az új tanévet a Partiumi Keresztény Egyetemen

Szeptember 19-én tartották meg Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem 2023–2024-es tanévének ünnepi megnyitóját. A hagyományokhoz híven az ünnepi beszédek, illetve az elsőévesek fogadalomtételének helyszíne a felsőoktatási intézmény díszterme volt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egykori székházában.



Az előadótermet megtöltő hallgatókat, oktatókat, meghívottakat és sajtósokat Szomor Abigél egyetemi lelkész köszöntötte, igét Giorgiov Adrián, a Nagyvárad-Belvárosi Baptista Gyülekezet lelkipásztora, az Emanuel Egyetem Teológia Karának dékánja hirdetett.
Pálfi József rektor tanévnyitó beszéde után Grezsa Csaba kolozsvári magyar főkonzul kapott szót. Tőkés László püspök, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke az egyetemlapítók nevében mondott rövid beszédet, a Hallgatói Önkormányzat képviselőjeként Lázin Botond köszöntötte a tanulmányaikat most megkezdőket.
Az ünnepi tanévnyitón zenei momentumokkal a magánénekszakos hallgatók, valamint Kristófi János Zsigmond orgonaművész-tanár szolgáltak, az esemény a Szózat és a Himnusz közös eléneklésével kezdődött és zárult.


 
 
 
K Ö S Z Ö N T Ő B E S Z É D
a PKE 2023/24-es tanévének megnyitóján
 
 
Egyetemünk alapítóinak, illetve az általuk kinevezett Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriumának a nevében tanévnyitó ünnepélyünkön tisztelettel és szeretettel köszöntöm az egybegyűlteket, intézményünk vezetőit, tanári karát és ifjúságát, kiváltképpen pedig a tanulmányaikat idén elkezdő, újdonsült hallgatóit.
Külön öröm számunkra, hogy az előző tanév végén kibocsátott 243 végzős hallgató helyére 334 új diák nyert felvételt a következő egyetemi évre, ami közel száz tagú létszámnövekedést jelent. Szem előtt tartva a középiskolai utánpótlás évről évre való megfogyatkozását, valamint a tavalyi országos népszámlálás magyarságunkra nézve lesújtó adatait, a növekvő diáklétszám elégtétellel tölthet el bennünket a jövőre nézve.
Alapítványunk örömmel nyugtázza, hogy a veszélyeztetett német nyelv és szociológia szakok túlélték válságukat, ellenben rendkívül sajnálja, hogy a nagyérdemű zeneszak – újraakkreditálása ellenére – nem vehetett fel új hallgatókat. Azt is sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a várva várt gazdasági informatika szak nem nyerte el az indulásához szükséges akkreditációs jóváhagyást. Örülünk viszont a magánének szak sikerének és a pénzügyi mesteri képzés engedélyezésének, valamint a Debreceni Egyetem jóvoltából bevezetett gépészmérnöki és vidékfejlesztési kihelyezett képzéseknek.
Egyetemünk rektora idei évzáró beszédében annak a reményének adott kifejezést, hogy „némiképpen lassítani tudjuk azt az elvándorlási tendenciát, amelynek leginkább – partiumi – régiónk van kitéve”. Valóban, a határ menti régióban már középiskolás, sőt általános iskolás életkortól drámai méreteket ölt a határon túli iskolákba való átiratkozás, valamint a kis-magyarországi egyetemekre való „elcsángálás”, a szülők korosztályának és a magyar szakembereknek a kiköltözéséről nem is beszélve. Ennek ismeretében, kedves ifjú Testvéreim, a Ti ittlétetek, a Ti egyetemválasztásotok rendkívüli módon felértékelődik. Hosszan tartó küzdelem vezetett el odáig, hogy az ezredfordulón Partiumi-Sapientia erdélyi magyar egyetemi hálózatunkat Orbán Viktor kormánya és a Magyar Országgyűlés hathatós támogatásával létrehozhattuk. Erdélyi-partiumi egyházaink egyetemalapító püspökei nemzeti közösségünk szülőföldjén való megmaradásának és kibontakozásának a céljával és reménységével álltak a jó ügy élére. Ebben a szándékunkban és törekvésünkben számítunk a Ti kiállásotokra és szövetségetekre, melyet egyetemünk öntudatos polgáraiként tudtok az elkövetkező években megbizonyítani.
„Áldjon vagy verjen sors keze: / Itt élned, halnod kell” – valljuk Vörösmarty Mihály Szózatával.
„Mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” – hisszük és valljuk az Apostol szavával (Zsid 10,39). Isten adja, hogy így legyen!
 
Nagyvárad, 2023. szeptember 19.
 
Tőkés László
elnök 

hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010