2019. május 6. hétfő
Send this article Print this article

Megnyitották a partiumi egyetemi napokat

A X. Partiumi Egyetemi Napokat 2019. május 6–10. között rendezik meg Nagyváradon.



A ma délelőtti megnyitón – amelyet a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének amfiteátrumában tartottak – részt vett Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) elnöke, Pálfi József, a PKE rektora, Szomor Abigél egyetemi lelkész, az oktatói és hallgatói kar több tagja, akiket Balogh Előd, a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének (PKED) megbízott elnöke köszöntött.
Nyitóbeszédében Tőkés László röviden felidézte az egyetemalapítás- és építés három évtizedének főbb momentumait, méltatva e korszak szereplőinek erőfeszítéseit. Az intézményi dimenziókon túl e „hőstörténet” emberi vetületeire tért ki a továbbiakban, a jelen és a jövő kihívásainak fényében. Emlékeztetett: ezen ökumenikus univerzitást a történelmi magyar egyházak alapították, a nevében lévő keresztény jelző is ezt egyértelműsíti, ugyanakkor szellemi irányultságát meg is szabja, miként az Pál apostolnál olvasható: „együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által” (Ef 2,22). S akikért mindez történt, azok maguk a diákok, az egyetemi ifjúság, a nemzet fiataljai, akik a tartópillérei mindennek: nélkülük sem egyetem, sem anyaszentegyház, sem jövő nincsen. Róluk és nekik szólnak az egyetemi napok is, amelyeknek ők maguk a szervezői és elsődleges haszonélvezői. Rajtuk múlik az is – mutatott rá a püspök –, hogy a természetes individuális érdekek mellett létezik-e és hat-e a közösségi dimenzió, „melynek értelmében az élő kövekből összeáll az épület, miként az énekkari tagokból a kórus”. Ennek vetületében arról a kiüresedésről is szólt, amely nemcsak szellemiekben és lelkiekben veszélyezteti – nyugati hatásra elsősorban – erdélyi, partiumi ifjúságunkat, magyar közösségeinket, hanem fizikailag is: az elvándorlás, kitelepedés ugyanis csak súlyosbítja az amúgy is negatív demográfiai folyamatokat. Állja-e ifjúságunk szilárd bástyaként az idő viharát, betölti-e az ön- és egymásépítés nemes feladatát, hivatástudattal tekint-e az értelmiségi lét felé? – sorjázta Tőkés László a korántsem költői kérdéseket. Végül a PKED tavalyi tevékenységi beszámolójának olvastán elégtétellel állapította meg, hogy a gazdagodás és színesedés ígéretes, mindazonáltal a keresztény és nemzeti vonulatot erősíteni érdemes a felsőoktatási intézményen belül és kívül egyaránt.
Az egyetemi napok megnyitója egy tárlatindítóval folytatódott az aulában: Balog István ifjú kárpátaljai alkotó nagy sikerű Bibliai logók című, grafikus-szöveges kompozícióinak vetített gyűjteményét ajánlotta a jelenlévők figyelmébe Szomor Abigél, amelyeket a Szentírás egyes helyszínei, történetei, személyiségei ihlettek. A X. Partiumi Egyetemi Napok programja itt is elérhető: www.partium.ro/hu/hirek/partiumi-egyetemi-napok.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010