2015. június 26. péntek
Send this article Print this article

Megkezdődött a váradi vár szimbolikus visszafoglalása

Hivatalosan is kezdetét vette csütörtökön a III. Szent László Napok Nagyváradon. Az előrendezvények után a városalapító magyar király szobrának megkoszorúzása volt a június 25-28. között zajló fesztivál első ünnepélyes momentuma.



 Már az elmúlt szombaton tartott egy várostakarító, virágültető akciót a szervező Szent László Egyesület, vasárnap gyalogtúrát rendeztek a bihari földvárból a felújításon átesett váradi várba, hétfőn történelmi tárgyú könyvek bemutatóját ejtették meg, kedden kerékpártúrát szerveztek a határon át „Szent Lászlótól Szent Lászlóig”, azaz az egykor a lovagkirály nevét viselő nagyváradi főtérről a Biharkeresztes központjában álló királyszoborig. Szerdán már tartottak két kulturális programot – egy művészeti performanszot és egy asztronómiatörténeti előadást – a Szent László Napok új helyszínén, a híres váradi várban, amely Bihar megye legjelentősebb későközépkori és koraújkori műemléke, a magyar történelem egyik emblematikus színtere.


Tegnap délután a római katolikus székesegyház előtt álló – az új román hatalom által 1923-ban a város főteréről eltávolított – Szent László-szobor megkoszorúzásával vette kezdetét a június 25-28. közötti hivatalos program. Ezt követően a református püspöki palota aulájában nyitották meg Gazdáné Olosz Ella (1937–1993) székely textilművész, néprajzkutató emlékkiállítását. Kányádi Iréne művészettörténész méltatta az alkotó munkáit és a kiállítást, majd Gazda István temesvári lelkipásztor idézte fel édesanyja alakját és árult el pár műhelytitkot.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának dísztermében tartották meg az ünnepi nyitórendezvényt. Zatykó Gyula főszervezőnek a jelképes várfoglalásról szóló frappáns jelentéséből kiderült: a programsorozat egyik konkrét célja ugyanis az, hogy megismertessék Nagyvárad magyar múltját, őslakóinak értékteremtő és -hagyományozó sikereit az immár többségben lévő más nemzetiségű helybéliekkel és az idesereglő vendégekkel. Az értékfelmutatást nem csupán nosztalgiázva, hanem szórakoztatva és optimizmust sugározva tervezik elvégezni.
 

 
„Itt vagyunk, mert itt van a helyünk” – fogalmazott köszöntőbeszédében Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, aki Szent László állam- és nemzetszervező törekvéseit máig érvényes mintaként ecsetelte és méltatta.
Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos Magyarország kormányának nevében üdvözölte a megjelenteket és köszönte meg a szervezők munkáját. Röviden szólt a polgári kormány nemzetegyesítő politikájáról, minden ezt segítő és kiteljesítő partiumi és erdélyi magyar közösségi törekvést támogatandónak minősítve, ideértve az önrendelkezési, közösségépítési, identitás- és hagyományőrző szándékokat.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Szent László Napok új helyszínének szimbolikáját domborította ki ünnepi nyitóbeszédében. „A vár visszafoglalása jelképes értékű, s nekünk – nagyváradi és erdélyi magyaroknak – szükségünk van a jelképes helyszínekre” – mondotta, majd hozzátette: a városalapító magyar király szelleme annak ellenére is itt van Nagyváradon, hogy bizonyos erők megpróbálják a külvárosba száműzni azt, utalva ezzel arra a méltánytalan helyzetre, hogy nevét mindössze egy félreeső sikátor örökíti meg. „Nagyváradon ma nem állíthatunk szobrot városalapító királyunknak a főtéren. Ne áltassuk magunkat: tovább zajlik a többségi nemzet térhódítása, és most épp a jelképek szintjén folyik a küzdelem. El kell érnünk, hogy visszaszerezzük azt, ami minket megillet, s ehhez jó alkalom a Szent László Napok várbeli jelenléte is” – mondta Tőkés László. Történelmi ívű beszédében Várad dicső múltjáról éppúgy szót ejtett, mint kevésbé dicső jelenéről, beleértve a város magyar közösségének világban való szétszórattatását és számbeli fogyását. Meg kell keresni a visszatalálás és újratelepedés útjait, módjait is, hiszen a világban, Európában zajló eseményeket figyelve kijelenthetjük, Erdély – és vele együtt Nagyvárad is – fel fog értékelődni, mert itt minden feltétel adott ahhoz, hogy élhető hely legyen, jelentette ki az EP-képviselő, hozzátéve: országépítő és -gyarapító, nemzet- és közösségerősítő politikára van szükség, miként azt Szent László életműve is példázza. A jó politika szálláscsinálója lehet a hazatérőknek, itthon boldogulóknak.
Az alkalmi beszédek után a szervezők felhívták a közönség figyelmét, hogy a Szent László Napok teljes ideje alatt csatlakozhatnak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett, a kárpátaljai magyarság megsegítésére indított adománygyűjtési akcióhoz. A nyitóünnepség a Fonó és a Musica Profana zenekarok közös koncertjében csúcsosodott ki.

Tőkés László beszéde a Dokumentumok rovatban található.


 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010