2021. július 4. vasárnap
Marosvásárhelyen is bemutatták az EMNT demokráciaközpontjainak elmúlt tíz évéről szóló kötetet
A marosvásárhelyi Bolyai téri Unitárius Egyházközség tanácstermében mutatták be a "Magyarnak lenni jó! – Az EMNT Demokrácia-központok 10 éve" című kötetet (a nyelvtanilag helyes alcím ez lenne: Az EMNT demokráciaközpontjainak tíz éve), amely a honosítási folyamat elmúlt egy évtizedébe, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tevékenységébe enged bepillantást.
Az évfordulós kiadványban továbbá a honosítási folyamatban részt vevők vallomásait, élményeit, emlékeit gyűjtötték össze, és helyet kapott benne egy gazdag válogatás az állampolgárságot kérelmezők által benyújtott iratkülönlegességekből is. A július 1-jei eseményen jelen volt Tőkés László, az EMNT elnöke, Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke és Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja. Tőkés László rövid felszólalásában rámutatott: az 1989-es forradalom megteremtette annak lehetőségét, hogy a különböző nemzetrészek – határon innen és túl – újra egymásra találjanak, s a hosszú szétszakítottság időszakát a nemzet újraegyesítésének időszaka követte, melynek fontos állomása volt a könnyített honosítási eljárást lehetővé tevő törvény elfogadása. Az EMNT elnöke hangsúlyozta: az erdélyi magyarság önrendelkezési törekvései és a egyszerűsített honosítási eljárás intézménye egymást kiegészítő jelenségek, s a kettő közti ellentét csak látszólagos. Tőkés László ugyanakkor megjegyezte, aggasztó, hogy vannak, akik a magyar állampolgárság megszerzését ugródeszkának használják a szülőföld elhagyásához, a jövő évi magyarországi országgyűlési választások alkalmával pedig meg kell mutatnunk a magyar nemzet erejét és összefogását.Lukács Bence Ákos a megjelent kötet méltatása során kiemelte: történészéként különösen fontosnak tartja, hogy a közreadott, történelmi értékkel bíró dokumentumok bárki számára elérhetővé váltak, s ugyancsak a kiadvány értékét növelik azok a személyes vallomások is, melyek a honosítási folyamatban aktívan részt vállaló személyektől származnak. A vezető konzul emlékeztetett: a magyar kormány határon túli magyarságért tanúsított felelősségvállalása eredményezte az egyszerűsített honosítási eljárás lehetőségének megteremtését. Sándor Krisztina köszönetet mondott a kiadvány szerkesztőinek az elvégzett munkáért, s a kötetben megjelent néhány dokumentum ismertetésén keresztül engedett bepillantást a honosítási folyamat szépségeibe, majd rámutatott: a közre adott tanulmányok abban is segítik az olvasót, hogy jobban megértsék mindazokat a történelmi folyamatokat, melyeken erdélyi magyar közösségünk keresztül ment az elmúlt időszakban.
hírek
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán












