2011. augusztus 15. hétfő
Kárpát-medencei fiatalok találkozója Nagyváradon
Megkezdődött a 10. Kárpát-medencei Nyári Egyetem a Partiumi Keresztény Egyetemen.
A Kárpát-medencei magyarlakta régiók fiataljai közötti kapcsolat élővé tételét tűzte ki célul a tíz évvel ezelőtt első ízben megszervezett Kárpát-medencei Nyári Egyetem (KMNYE) a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. Tőkés László, akkor még a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökeként, illetve a helyszínt biztosító felsőoktatási intézmény elnökeként támogatta a fiatalok kezdeményezését, melyet az önképző tudásvágy, valamint az ismerkedésre és tartalmas szórakozásra való igény hívott életre. Az eredeti célkitűzéseknek többszörösen eleget téve, a tíz év alatt mintegy ezer fiatalt mozgósított a rendezvény. A 2011. augusztus 13-19. között sorra kerülő 10. Kárpát-medencei Nyári Egyetem egyik legfőbb támogatója idén is Tőkés László, aki az Európai Parlament alelnökeként, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként vállalta el a fővédnökséget Schmitt Pál köztársasági elnökkel közösen.
Augusztus 14-én, vasárnap délután a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében Ráksi Lajos egyetemi lelkész igehirdetésével, majd Szabó Ervin római katolikus spirituális, illetve Buzogány-Csoma István unitárius lelkipásztor igei köszöntőjével vette kezdetét az idei nyári egyetem. Ünnepi beszédet mondott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, aki az együtt gondolkodás képességének fontosságára hívta fel a jelen lévő, mintegy száz fiatal figyelmét. Hangsúlyozta: az interdiszciplinaritás jegyében, az azonos értékrendet hirdető fiatalok tudás- és tapasztalatátadása – az együtt gondolkodás ilyen formában történő megavalósulása – fontos eszköz a hanyatló világ felemeléséhez és egy boldogabb jövő megteremtéséhez. Schmitt Pál, Magyarország Köztársasági Elnöke alkalomhoz illő üzenetének tolmácsolása után Márkos István, a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének elnöke mondott rövid köszöntőt, melyből megtudhattuk, hogy a közel egy hetes jubileumi rendezvényre minden korábbi résztvevőt meghívtak. A kilenc év során ezernél is több egyetemista fordult meg Nagyváradon az esemény ideje alatt szerte a Kárpát-medencéből. A jubileum egyben őrségváltást is jelent, hiszen a nyári egyetemek szervezői között ezentúl olyan fiatalok lesznek, akik 1989 után születtek, mondta a diákszervezet vezetője. Almássy Kornél, az I. KMNYE főszervezője a kezdetekről szólt az egybegyűlteknek. 2002-ben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökeként látott hozzá a szervezéshez a Temesvári Magyar Diákszervezet, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetével közösen. Akkor még nem volt olyan egyszerű átjárás az országhatárokon, mint napjainkban, így a messzebről érkező fiatalok utazásának a megszervezése nem volt egyszerű feladat. Ehhez képest ma már a Kárpát-medencei magyarok összetartozása természetes állapot, melynek kereteit az immáron igényelhető magyar állampolgárság adja, hangzott el.
Az egy hét ideje alatt a résztvevők tudományos előadásokon, továbbá kulturális és szórakoztató programokon vehetnek részt. A szerdai nap folyamán Verespatakon is látogatást tesznek, ahol megismerhetik az Aranybánya projekt történetét és jelenlegi helyzetét.

Az idei Kárpát-medencei Nyári Egyetemet a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete, a Temesvári Magyar Diákszervezet, a Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület, a Rákóczi Szövetség és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szervezte, több partnerszervezettel karöltve.
2011. augusztus 15. Nagyvárad
2011. augusztus 15. Nagyvárad
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!