2015. november 15. vasárnap
Fordulat a romániai restitúció európai monitorozása ügyében
Ez év elején Tőkés László erdélyi EP-képviselő kezdeményezésére Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Antal János egyházügyi szakértő, élve az Európai Unió Alapjogi Chartája 44. cikkében biztosított jogukkal, petíciót nyújtottak be az Európai Parlament illetékes bizottságához azzal a kéréssel, hogy a testület vizsgálja és vitassa meg a kommunista diktatúra idején a romániai magyar történelmi egyházaktól elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának elszabotálását, illetve a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosításának botrányos ügyét, és foglaljon állást abban a kérdésben, hogy az uniós csatlakozásakor vállalt kötelezettségeinek megfelelően Románia biztosítja-e a vallásszabadság gyakorlását, valamint a tulajdonhoz való jogot magyar kisebbségi közössége, illetve annak egyházai számára.
Az EP Petíciós Bizottsága (Committee on Petitions) közel egy évi halogatás után Tőkés László erdélyi, valamint Csáky Pál felvidéki EP-képviselő, a bizottság tagja hathatós közbenjárására 2015. november 12-én végre érdemben foglalkozott az ingatlanügyi beadvánnyal, nevezetesen a bizottság koordinátorainak ülése az erre irányuló román törekvésekkel ellentétben nem zárta le az ügyet, hanem annak tovább kivizsgálását rendelte el. Ennek megfelelően levélben fordul a román kormányhoz, valamint a petíció benyújtóihoz, további adatokat és információkat kérve tőlük az eset elbírálása céljából. Csáky Pál javaslatára a bizottság egy közmeghallgatás megrendezését is előirányozta, jövő év februárjára.
Figyelemre érdemes, hogy román oldalról erőteljes lobbit fejtettek ki a petíció napirendről való levétele, illetve annak visszautasítása céljából. Marian-Jean Marinescu román néppárti képviselő és frakcióalelnök a román igazságszolgáltatás függetlenségének megsértése címén érvelt a megkeresés elutasítása mellett, nem csupán a petíció jogosságát, hanem a sepsiszentgyörgyi tanintézet református voltát is kétségbe vonva. Tőkés László – a maga rendjén – édesapját ajánlotta „élő bizonyítékként” a román képviselő figyelmébe, lévén hogy dr. Tőkés István teológus, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspökhelyettese éppenséggel a nagy múltú Székely Mikó Református Kollégium diákja volt egykoron.
Említésre méltó, hogy a román diplomácia egy olyan „non-paper” minősítésű összefoglaló dokumentumot köröztet az Európai Parlamentben, amely a romániai egyházi ingatlanok restitúciójának a jogosságát és eredményességét igyekszik „bizonyítani”, szemben a magyarországi tulajdon-visszaszolgáltatás „hiányosságaival”. Tőkés László képviselőnek legutóbb az Amerikai Egyesült Államok diplomáciai vitáiban volt alkalma szembesülni ezzel a dezinformatív propagandairattal.
A restitúció terén az utóbbi időben és ez alkalommal elért amerikai és európai parlamenti eredmények reményre jogosítanak fel a tekintetben, hogy a posztkommunista román hatalom által az egyházi tulajdonok jogos visszaszolgáltatás útjába állított akadályokat előbb-utóbb sikerül leküzdeni, és a Székely Mikó Református Kollégium törvénytelen visszaállamosítását is sikerülni fog felülbírálni.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












