2022. október 4. kedd
Send this article Print this article

Főkonzuli látogatás és egyetemi tanévnyitó Nagyváradon

Grezsa Csaba, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja bemutatkozó látogatást tett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökénél, Tőkés László püspöknél a nagyváradi elnöki irodában. Erre az adott alkalmat, hogy mindkettőjüket meghívták a Partium Keresztény Egyetem délelőtti tanévnyitó ünnepélyére, amelyre az intézmény székhelyéül szolgáló volt református kultúrpalota dísztermében került sor 2022. október 4-én.



A tanévnyitót megelőző megbeszélésen a hivatalát augusztusban átvett új kolozsvári főkonzul és az EMNT elnöke áttekintette az erdélyi magyarság általános, azon belül pedig a felsőoktatás helyzetét, különös tekintettel a PKE előtt álló kihívásokra és lehetőségekre. Mint közismert, az első akkreditált romániai magyar magánegyetemet a Pro Universitate Partium Alapítvány hozta létre egyházi háttérrel 1999–2000-ben, azóta magyar állami támogatással működik. A PUPA és az egyetem kezdeményezője és elnöke a Királyhágómelléki Református Egyházkerület akkori püspöke, Tőkés László volt.
Szóba kerültek a honosítással kapcsolatos egyes kérdések is. Grezsa Csaba elismerően emelte ki, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács demokráciaközpontjai bő tíz éve hathatós segítséget nyújtanak a magyarországi intézményeknek és az erdélyi magyaroknak az állampolgárság megszerzésében.
A megbeszélés után a püspök és főkonzul munkatársaikkal, köztük Szilágyi Zsolt kabinetvezetővel és Demeter Stefánia Katalin konzullal, együtt sétáltak át a szomszédba, az egyetemi tanévnyitóra. 




hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010