2009. június 4. csütörtök
Send this article Print this article

Felhívás

Nyolcvankilenc esztendővel ezelőtt, az I. világháborúban győztes hatalmak mesterségesen megvont határokkal választották el egymástól az egyes magyar nemzetrészeket.

Húsz éve annak, hogy a rendszerváltoztató temesvári felkelés, valamint a Berlini Fal leomlása nyomán kezdetét vehette a trianoni határok lebontása és a határok fölötti békés nemzetegyesítés. Ennek a folyamatnak szolgál természetes keretéül az Európai Unió. A szabad nemzetek Európájában az országhatárok többé nem elválasztják egymástól az egyes népeket – hanem jelképessé válnak.





Romániának az EU-hoz való csatlakozásával megnyílt az út Erdély Uniója előtt. Erdély magyar európai parlamenti képviselői nemzeti közösségünk értékeinek és érdekeinek nemzetközi képviseletére vállalkoznak.

Közel kilencven év után, végre megteremtődött a lehetősége annak, hogy erdélyi magyarságunk ügyét demokratikusan megválasztott küldöttei nemzetközi szinten közvetlen módon és hitelesen képviseljék.

Temesvártól eljutottunk – Brüsszelig. A Költő szavával szólva: „… az Értől eljutottunk az Óceánig”.

1946-ban Márton Áron erdélyi püspök és elvbarátai közösen aláírt memorandumban tárták Észak-Erdély ügyét a II. világháborút lezáró párizsi békekonferencia elé. Akkor, a térségünkre rátelepedő bolsevizmus, illetve Európa végzetes kettészakításának korszakában nemzetközi fellépésük eleve kudarcra volt ítélve. Most viszont, több mint hatvan esztendő eltelte után, az újraegyesülő Európában szabadon és a siker esélyével követhetjük jeles elődeink példáját, és vihetjük Európa elé jogfosztott és elnyomott erdélyi magyarságunk ügyét.

Isten után, elsősorban rajtunk, romániai magyarokon múlik, hogy nemzeti felszabadulásunk és közösségi önrendelkezésünk ügyét miként leszünk képesek érvényre juttatni és képviselni az Európai Parlamentben.

Éppen ezért valamennyi magyar honfitársunkat a 2009. június 7-i európai parlamenti választáson való részvételre hívjuk fel, és arra kérjük, hogy szavazzanak az erdélyi Magyar Összefogás listájának jelöltjeire. Választási listánkon a magyarság ősi virágszimbóluma: a Tulipán található.

A posztkommunista magyarellenes nacionalizmus jelenlegi viszonyai között aki a Magyar Lista jelöltjeire szavaz, az az újra feltámadó nacionálkommunizmus, a kisebbségellenes intolerancia, az etnikai diszkrimináció, az emberi méltóságunkban sértő magyarellenesség ellen szavaz. Aki június 7-én, vasárnap a magyar nemzeti jelöltekre adja le szavazatát, az az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság, a közösségi és kisebbségi jogok, a magyar kisebbségi önrendelkezés, Erdély autonómiája, Székelyföld területi autonómiája és a csángómagyarok mellett foglal állást.

„Hazádnak rendületlenül / légy híve, oh magyar!” – ezt szoktuk magasztos érzéssel énekelni és kívánni, a Szózat szavaival. Magyarságunk iránti hűségünk mostani korparancsa az, hogy: öntudatosan éljünk szavazati jogunkkal, és egymással összefogva támogassuk az Uniót Erdéllyel.

Kolozsvár, 2009. június 4. 


Tőkés László
EP-képviselő,
a Magyar Összefogás Listájának vezetője



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010