2019. május 16. csütörtök
Eszmecsere a Nagybánya Tájképfestő Telep helyzetéről
Május 14-én Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nagyváradi képviselői irodájában fogadta Véső Ágoston festőművészt, a Nagybánya Tájképfestő Telep vezetőjét, a Nagybányai Képzőművészeti és Kulturális Egyesület elnökét, Csendes Lajost, Koltó község (Máramaros megye) polgármesterét, valamint Hupka Félixet, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége közép-erdélyi alelnökét.
Mint ismeretes, a Nagybánya Tájképfestő Telep 1996-ban jött létre Tőkés László akkori püspök kezdeményezésére, a híres-nevezetes Nagybányai Művésztelep 100. és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakításának 75. évfordulóján. A kezdetben Magyarláposon, majd Felsőbányán megrendezett alkotótáborban készült és hátrahagyott munkák tavaly a Nagybánya melletti Koltóra kerültek megőrzésre és állandó kiállítás létrehozása céljából.
A látogatók tájékoztatták a püspököt a gyűjtemény helyzetéről, a vele kapcsolatos elképzelésekről és további teendőkről, az idei tábor megszervezéséről és egyéb kihívásokról. Tudatában lévén annak, hogy a Nagybánya Tájképfestő Telep működtetésének célja a magyar kultúrtörténetben korszakos jelentőséggel bíró nagybányai művésztelep, a „nagybányai festészet” hagyományainak ápolása es továbbfejlesztése, valamint a Kárpát-medence magyar és más nemzetiségű művészeivel való kapcsolattartás, a megbeszélésen egyetértettek abban, hogy megfelelő intézményi keretet és anyagi hátteret kell biztosítani a közel negyedszázados telep további működtetéséhez, a becses és nagy érdeklődésre számot tartó gyűjtemény megfelelő kezeléséhez. Tőkés László emlékeztetett: „Huszonhárom évvel ezelőtt, a millecentenárium esztendejében a Nagybánya Tájképfestő Telep kulturális misszióra vállalkozott. A nagybányai hagyományok folytatójaként a magyar nemzeti művészet szolgálatába szegődött a globális identitásvesztés ellenében, a határon túli magyar kultúra, illetve képzőművészet szolgálatát vállalva ugyanakkor a külhoni asszimilációs folyamatokkal szemben.”
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












