2017. október 18. szerda
Az Európai Parlamentben is megünnepelték a reformáció 500. évfordulóját
Erdélyi vonatkozású rendezvényeket tartottak Brüsszelben a reformáció 500. évfordulója alkalmából.
Nyár elején hirdetett pályázatot Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő és az erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) romániai magyar diákok és mentoraik számára. A feladat az volt: minél színesebben, interaktívabb és kreatívabb megközelítéssel bemutatni a reformáció történetét. A nyertes csoport a Collegium Varadiensis, vagyis a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákcsoportja lett, Szakács Zoltán iskolalelkész vezetésével. Sógor Csaba irodájának koordinálásával a csoport elkészítette a Reformáció Kelet-Közép-Európában című kétnyelvű kiállítást, amely a magyar, cseh és lengyel történéseken keresztül segít megérteni a reformáció elmúlt 500 évét, másfelől pedig a reformátusok mellett ismerteti az evangélikusok, unitáriusok és székely szombatosok történetét is. A kiállítással egyidejűleg levetítettek a diákok által készített kisfilmet is, amely 500 másodpercben mutatja be az elmúlt 500 év fontosabb eseményeit.
A nagyváradi diákok csoportja lehetőséget kapott arra, hogy pályamunkáját két alkalommal, október 15-én, vasárnap a Belgiumi Protestáns Gyülekezet istentiszteletének részeként, illetve október 17-én, a reformáció témájában szervezett európai parlamenti konferencián is bemutassa. A szakmai találkozó részvevői azt a kérdést igyekeztek megválaszolni, hogyan tudja a reformáció 500 éves öröksége pozitívan formálni az Európai Unió jövőjét. A konferenciát több európai parlamenti képviselő közösen szervezte. Sógor Csaba mellett társszervező volt Tőkés László, Hannu Takkula (finn, liberális), Cecilia Wikström (svéd, liberális), Alojz Peterle (szlovén, néppárti), Peter Van Dalen (holland, konzervatív) és Arne Lietz (német, szocialista) EP-képviselő is.
Ugyanezeket a brüsszeli rendezvényeket színesítette a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet kórusának fellépése is.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












