2016. szeptember 27. kedd
Állásfoglalás a kényszerbetelepítés elleni népszavazásról
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács felszólítja a határon innen és túl élő, szavazati joggal rendelkező magyar állampolgárokat, hogy éljenek demokratikus jogukkal, és szavazzanak az október 2-ai népszavazáson.
Az illegális bevándorlók inváziója Európa történelmének legsúlyosabb válságát jelenti, mely középtávon az egész európai kultúrát eltűnéssel fenyegeti. Az elmúlt egy esztendőben beigazolódott, hogy az idegen kultúrájú, beilleszkedésre a legkisebb hajlandóságot sem mutató, saját normáikat a befogadó társadalmakra ráerőltetni igyekvő betolakodók a közbiztonság radikális megromlását, terrorfenyegetést, a „no-go” zónák megszaporodását hozzák magukkal.
A brüsszeli vezetőség politikája semmilyen kilátással nem kecsegtet, hiszen az Európába kívánkozó tömegek eltartására a kontinens egyszerűen képtelen, a kötelező kvótarendszer azon túl, hogy súlyosan sérti az érintett országok szuverenitását, nem old meg semmit.
Úgy látjuk, ebben a kérdésben a magyar érdek azonos az európai népek érdekével: Magyarország maradjon meg magyar országnak és Európa pedig a görög filozófián, római jogon és keresztény erkölcsön alapuló sokszínű kulturális egységnek.
Erőszakos támadás zajlik Európa ellen, humanitárius köntösben.
Álljuk útját az önsorsrontó brüsszeli politikának!
Szavazzunk nemmel a népszavazáson!
Budapest, 2016. szeptember 23.
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
Erdélyi Magyar Néppárt
Magyar Polgári Párt
Magyar Közösség Pártja
Muravidéki Magyar Önkormányzati Szövetség
Vajdasági Magyar Demokrata Párt
Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség
Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












