2022. október 29. szombat
A zilahi könyvbemutatóról
Október 24-én a zilahi református nagytemplom kistermében mutatták be az Isten szeretetében, Erdély ölelésében – Tőkés László 70 című könyvet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében.
Püsök Sándor Csaba református lelkész házigazdaként, Molnár Kálmán nyugalmazott esperes pedig az EMNT Szilágy megyei elnökeként köszöntötte a jelenlévőket, köztük Sándor Krisztinát, az EMNT ügyvezető elnökét. Az esperes „bemutatta” és méltatta az est meghívottját, Tőkés Lászlót, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspökét, az Európai Parlament egykori tagját, az EMNT alapító elnökét.


Az idén nyáron megjelent évfordulós meglepetéskötet egyfajta áttekintését nyújtja annak a küzdelmes életútnak és a köz szolgálatában végzett munkának, melyet bátran nevezhetünk Tőkés László megkerülhetetlen életművének. Az elmúlt 30 évben, a Tőkés László tollából származó és e kötetben most megjelentetett beszédek, állásfoglalások és elmélkedések, valamint a vendégszerzők Tőkés Lászlóról írt méltatásai egy olyan életpályát rajzolnak ki, mely magába foglalja a lelkipásztor és forradalmár, a püspök és közéleti személyiség, valamint a nemzet szolgálatát európai parlamenti képviselőként is felvállaló EMNT-elnök portréját. E sokrétű tevékenység, melyben egymást kiegészítő módon kap helyet a lelkészi hivatás és a közszolgálat, mindannyiunk számára inspiráló lehet – emelete ki a méltató.
Az EMNT által Erdély-szerte működtetett demokráciaközpontokban megtalálható és megvásárolható a kötet, de a kiadó honlapját felkeresve is megrendelhető: https://meryratio.hu/konyv/isten-szereteteben-erdely-oleleseben-tokes-laszlo-70-szuletesnapjara/ 
hírek
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán












