2019. március 20. szerda
A KMAT újabb konferenciája a fővárosban lesz
A Tőkés László által elnökölt Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács a „Válasz Trianonra: az autonómia!” jelmondat jegyében konferenciasorozatot indított tavaly a Kárpát-medence különböző pontjain annak érdekében, hogy a széles közvéleményt is tájékoztassák – történészek és szakértők bevonásával – a száz évvel ezelőtt történtekről.
Eddig Pécsett, Temerinben, Kolozsvárott és Temesváron tartott ilyen konferenciát a KMAT, ezen a héten pedig Budapest van soron. A Magyar Kisebbségi Információs Egyesület közreműködésével a fővárosi Városházán rendezik meg csütörtökön, március 21-én A magyarországi tanácsköztársaság című eszmecserét, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Takaró Mihály irodalomtörténész A Tanácsköztársaság valódi arca a két háború közötti irodalom tükrében címmel, Botlik József történész A Károlyi-kormány kinevezése és a tanácsköztársaság kikiáltása címmel, Ligeti Dávid történész pedig Honvédelem vagy a világforradalom szolgálata? – A Vörös Hadsereg címmel tart előadást. A konferenciát Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes nyitja meg, levezető elnöke pedig Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója lesz.
Zenei intermezzókkal: Lesták Bedő Eszter (hegedű), Rajncsák István (brácsa) és Mahdi Kusay (cselló) szolgálnak, közreműködik Takács Bence Ervin előadóművész. A 14 órakor kezdődő esemény helyszíne: Városháza Díszterme, Budapest, Városház utca 9-11., II. kapu. A részvételi szándékot – a beléptetés és a 110 férőhely okán – kérik a titkar.kmat@gmail.com címen jelezni.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












