2011. április 13. szerda
Reding uniós biztos válasza a Székely Mikó Kollégium ügyében
Amint arról február 4-i közleményünkben beszámoltunk, Tőkés László EP-alelnök levélben fordult Viviane Reding jogérvényesülésért felelős uniós biztoshoz a Székely Mikó Kollégium, valamint a romániai Országos Restitúciós Bizottság azon három tagjának ügyében, akik ellen a Nemzeti Korrupció-ellenes Igazgatóság (DNA) eljárást indított amiatt, hogy – állítása szerint – a nevezett sepsiszentgyörgyi Kollégiumot jogsértő módon szolgáltatták volna vissza az Erdélyi Református Egyháznak.
Reding biztosasszony március végi válaszlevelében „udvariasan” megköszönte panaszt tévő képviselőnknek, hogy felhívta a Bizottság figyelmét az általa tapasztalt jogi eljárási hiányosságokra és visszaélésekre. Válasza azonban nem kecsegtet európai uniós szintű közbenjárással az ügy megoldása érdekében, hiszen válaszában mindössze annak megállapítására szorítkozik, hogy az Európai Unió alaptörvényei értelmében a restitúciós ügyek nem tartoznak az Európai Bizottság hatáskörébe. Felvilágosítása szerint az Unió csak abban az esetben élhetne jogorvoslási felszólítással egy tagállam irányában, amennyiben az adott ország egy uniós szintű törvény alkalmazása során követ el kihágásokat vagy sérti meg az Emberi Jogok Európai Chartáját.
Az ingatlanvisszaszolgáltatásra vonatkozó törvénykezés és ennek gyakorlatba ültetése, a szubszidiaritás elvének megfelelően, tagállami hatáskörbe tartozik. Ennek következtében Románia – és valamennyi tagállam – szuverén döntése az, hogy milyen módon jár el az Európai Uniós csatlakozása előtt eltulajdonított ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyében – mutatott rá Reding asszony.
Tőkés Lászlónak a romániai jogállamisággal kapcsolatosan kifejezett aggodalmaira vonatkozóan az európai biztos válasza valamivel biztatóbb hangot üt meg. Azt emeli ki, hogy a Bizottság számára ismeretes az a tény, miszerint Romániának folytatnia kell az igazságügyi reformot, hiszen 2006-ban vállalt kötelezettségei értelmében záros határidőn belül eredményeket kell felmutatnia a korrupció visszaszorításában, valamint az igazságügyi reform területén. Amint erre a Bizottság 2010. júliusi, az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett Jelentése rávilágít, Románia tett ugyan előrelépéseket a 2009-es Országjelentésben felvázolt állapotokhoz és helyzethez képest, mindazonáltal vállalásainak teljesítésében még mindig jelentős hiányosságok észlelhetők. A Bizottságnak továbbra is komoly fenntartásai vannak a romániai igazságügyi eljárások hatékonysága, az igazságszolgáltatási harmonizáció és az igazságszolgáltatás számonkérhetősége tekintetében. Éppen ezért, írja a Biztos, a Bizottság továbbra is megfigyelés alatt tartja és ellenőrizni fogja országunknak ebben a tekintetben kifejtett törekvéseit és eredményeit.
Brüsszel, 2011. április 13.
Tőkés Lászlót
EP-alelnök
Sajtóirodája
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












