2012. július 12. csütörtök
Send this article Print this article

Viviane Reding európai bizottsági alelnökhöz fordult Tőkés László

A sepsiszentgyörgyi Román Nemzeti Bank volt székhelyének jogtalan eltulajdonítása, illetve a Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítási” kísérlete nyomán kialakult botrányos helyzetre való fokozott odafigyelést és vizsgálatot kérve fordult 2012. július 10-én Viviane Reding európai bizottsági alelnökhöz, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős főbiztoshoz Tőkés László EP-képviselő.



    A Román Nemzeti Bank nagyértékű épületének ortodox kézre játszásával kapcsolatosan erdélyi képviselőnk rámutatott arra, hogy a román Legfelsőbb Bíróság a közelmúltban megalapozatlan módon érvényesítette a Năstase-kormány azon 2005-ös, eleve jogtalan határozatát, mellyel a bankszékház épületét a Román Ortodox Egyháznak juttatta: Năstase akkori, ügyvivői kormányának ugyanis eleve nem állt jogában tulajdonjogi kérdésekben dönteni, mégis az ortodoxoknak ajándékozta az épületet. 
Képviselőnk ugyanakkor felhívta a főbiztos figyelmét arra, hogy a romániai kommunista rezsim több mint 2.000 ingatlant kobzott el jogellenes módon a négy magyar történelmi egyháztól, és a rendszerváltozás óta a nemzetközi közösség többször is világosan figyelmeztette a román államot, hogy kötelessége ezen – emberi alapjogokat sértő – helyzetet orvosolni. Két hatályos törvény, különböző kormányrendeletek, és ezek számtalan végrehajtási határideje ellenére az erdélyi magyar történelmi egyházak mind ez ideig jogos tulajdonaiknak mindösszesen felét vehették birtokukba, tulajdonképpeni használatukba pedig az ingatlanoknak csupán az egyharmada került. 
  Tőkés László EP-képviselő jelezte, hogy a román államhatalom ezzel éles ellentétben – alkotmányellenes módon – favorizálja az ortodox egyházat: a román görögkeleti egyház aránytalanul nagy támogatást kap a közpénzekből, és egyre-másra hatalmas értékű ingatlanokat juttatnak számukra a közvagyonból. Erdélyi képviselőnk megállapította, hogy ilyetén körülmények között joggal beszélhetünk romániai kisebbségellenes diszkriminációról, az erdélyi magyar nemzeti és egyházi közösségek méltóságának csorbításáról. 
   Tovább súlyosbítja a kialakult helyzetet, hogy a romániai egyházi javak visszaszolgáltatására felállított Különleges Restitúciós Bizottság három tagját nemrégiben három év szabadságvesztésre ítélte a buzăui bíróság, mert a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot visszajuttatták jogos tulajdonosának, a református egyháznak. Komoly aggodalomra ad okot továbbá, hogy a bizottság két magyar nemzetiségű tagját – Markó Attila volt kisebbségügyi államtitkárt és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogtanácsosát – letöltendő, a román nemzetiségű Clim Silviut, az Igazságügyi Minisztérium volt tanácsadóját pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 
Tőkés László rámutatott arra, hogy Romániában tragikomikus módon éppen a jogosságot visszaállító bizottság tagjait vádolták meg „korrupcióval” és „hivatali visszaéléssel”, és aggodalmának adott hangot, hogy az ítélet veszélyes jogi precedenst teremthet további, már jogosan visszaszolgáltatott egyházi tulajdonok „újra-államosítására” nézve. „A román hatóságok ezen újabb ‘jogi játszmája’ mégcsak megerősíti a ‛korrupt Románia’ nemzetközi imázsát, a botrányos ítélet pedig óhatatlanul a nemzetközi közösség szégyenpadjára ülteti Romániát” – áll a levélben. 
     Képviselőnk arra is figyelmeztet, hogy ebben az esetben is a magyar kisebbség alkotmányos jogait és alapvető emberi jogait sértik meg, a Különleges Restitúciós Bizottság tagjainak meghurcoltatása pedig „elrettentő példa” lehet mindazok számára, akik Romániában részt vállalnak az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatásában. 
    „A román hatóságok szégyenletes eljárása teljességgel ellentmond az EU Alapvető Jogok Chartája szellemének, és kifejezetten sérti annak vallási szabadságra vonatkozó 10. cikkelyét, valamint a tulajdonhoz való jogra vonatkozó 17. cikkelyét.” – áll a megkeresésben, melyben erdélyi képviselőnk arra kéri az illetékes főbiztost, hogy kövesse nyomon a két ügyet, és gyakorlati intézkedéseket keresve vegye védelmébe a romániai magyar nemzeti közösséghez és a kisebbségi egyházak kebelébe tartozó európai uniós polgárok jogait.
Nagyvárad 2012. július 12. 
 
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010