Doris Pack bizottsági elnök már a vita elején újból hangsúlyozta: a jelentés a veszélyeztetett nyelvekről és nem a kisebbségi nyelvekről szól. Ismételt elhatároló magatartása – közvetett módon – arra az óvatosságra és idegenkedésre vall, mely nyugati részről a hagyományos kisebbségi ügyek iránt nyilvánul meg általában.

  A jelentésért felelős Francois Alfonsi, az Európai Szabad Szövetség frakciójához tartozó korzikai képviselő bevezetőjében elmondta: Európában állandónak tekinthető a különböző nyelvek eltűnésének, kihalásának veszélye. Éppen ezért meg kell találni a módját annak, hogy a jelenleg is futó európai programokba ezek a nyelvek beilleszthetők legyenek, a tagállamoknak és a régióknak pedig felelősséget kell vállalniuk azért, hogy ezen nyelvek védelme ne csak üres politikai frázis legyen, hanem ténylegesen megvalósuló politikává váljék.

   A felszólalók közül többen is a finnországi számik példáját hozták fel. A széles autonómiával rendelkező népcsoport fennmaradása veszélyben forog ugyan, a finn állam által biztosított önigazgatási jogok viszont megóvták a közösséget az asszimilációtól és az eltűnéstől.

   Több képviselő, köztük Sabine Verheyen német néppárti és Helga Trüppel német zöld képviselők a zsenge gyerekkortól elsajátítandó kétnyelvűség kialakításában vélték megtalálni a probléma megoldását. A nyugati képviselők általában hajlamosak voltak arra, hogy leszűkítsék a témakört, és csupán a ténylegesen kihaló, kisebb etnikai közösségek kulturális – anyagi, pályázati – megsegítésére törekedjenek. Cătălin Ivan román szocialista képviselő szintén a kisebbségi kérdésnek a nyelvi jogoktól való elkülönítését szorgalmazta.

   Tőkés László erdélyi képviselő hozzászólásában méltatta Francois Alfonsijelentéstervezetét, kifejezve azt a meggyőződését, hogy a korzikai EP-képviselő személyében a veszélyeztetett nyelvek ügye a lehető legjobb kezekbe került. Ennek kapcsán azonban az is eszünkbe jut, hogy éppen Franciaország egyike azoknak a tagállamoknak, melyek hosszú évek után, még mindig nem voltak hajlandók ratifikálni a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját – tette hozzá.

   A napirenden lévő jelentés ún. árnyék-jelentéstévőjeként európai képviselőnk – egyebek mellett – azt hangsúlyozta, hogy a szokványos megközelítéstől eltérően, a veszélyeztetett nyelvek ügye nem csupán nyelvészeti kérdés vagy kulturális kuriózum, hanem egyben kőkemény politikai és emberi jogi problémának is számít egyes európai országokban. Ennek vonatkozásában a csángómagyarokat és a szerbiai vlach közösséget sújtó nyelvi tilalmakat hozta fel példaként. Többségi asszimilációjuk ellenében olyanképpen szükséges fellépni, miként ezt Szerbia európai integrációja kapcsán Románia tette, amikor is hatékony nyomásgyakorlásának köszönhetően rendre a vlachok iskoláiban is engedélyezik a román nyelv tanítását – mondotta képviselőnk. Ugyanakkor Erdély viszonylatában azt idézte fel, hogy míg a '20-as évek elején az országrész lakosságának mintegy 45%-a beszélt magyar vagy német – és más kisebbségi – nyelven, ezzel szemben az erdélyi kisebbségek lélekszáma mostanra már 20% alá csökkent. Szerte Európában biztosítani kell az anyanyelvi – emberi és közösségi – jogokat, mivel ellenkező esetben a nyelvi alapon érvényesülő diszkrimináció, illetve a mesterséges vagy éppenséggel erőszakos asszimiláció nem csupán egyes kisebbségi vagy regionális nyelvek, hanem egész nyelvi közösségek eltűnéséhez vezethet – zárta szavait Tőkés László.