2015. február 4. szerda
Send this article Print this article

VÉDNÖKI KÖSZÖNTÉS

Január végén a pártban érvényesülő javító és újító szándék vezetett az Erdélyi Magyar Néppárt rendkívüli országos küldöttgyűlésének az összehívásához.



 Az újulás jegyében megtartott kongresszus személyi vonatkozásban is kimondta szavát, meggyőző szótöbbséggel választva meg a párt új elnökét és elnökségét. Az új vezetőség a folytonosság és a megújulás kettősségének jegyében hivatott sikerre vinni az EMNP autonomista és föderalista politikáját.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a saját nevemben ezúton fejezem ki jókívánságainkat és támogatásunkat Szilágyi Zsolt újan választott elnöknek és vezérkarának.
Ezzel együtt megismétlem az új erdélyi magyar egység megteremtésére irányuló felhívásomat, mely az EMNP-nek az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum újraindítását szorgalmazó indítványában öltött konkrét formát.
Ugyanakkor üdvözlöm a Magyar Polgári Párt újan választott sepsiszentgyörgyi elnökségének azon álláspontját, mely szerint „szövetkezni kell az Erdélyi Magyar Néppárttal, és nem támogatják az RMDSZ-szel kötött stratégiai partnerséget”.
Hosszabb távon viszont, az RMDSZ küszöbön álló kongresszusának kedvező állásfoglalását remélve, a Szövetség együttműködésére is bizton számíthatunk.
Az 1989-es rendszerváltozás negyedszázados évfordulóján, az akkor újjászületett magyar közösségünk példájára, magyarságunknak a román elnökválasztás alkalmával megvalósult egységes akaratnyilvánítása bizakodásra jogosít fel bennünket a minél teljesebb, megújuló nemzeti összefogásra nézve.
 
Brüsszel, 2015. február 4.
 
                                                                                                  Tőkés László
                                                                                              európai képviselő
                                                                                                  EMNT-elnök
                                                                                             az EMNP védnöke


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010