2020. február 20. csütörtök
Tőkés László: „Az Erdélyi Magyar Szövetség megalakulásával létrejött a nemzeti oldal egysége”
Kolozsváron tartott sajtótájékoztatót február 19-én Tőkés László és Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és ügyvezető elnöke.
A sajtóértekezlet kezdetén, az előző év értékelésének rendjén, Tőkés László kijelentette: az EMNT sikeresen zárta a 2019-es évet, hiszen a temesvári forradalom 30. évfordulóján nagyszabású rendezvénysorozatot szerveztek, s céljuk, hogy továbbra is a rendszerváltás szellemiségében folytassák megkezdett munkájukat. „A rendszerváltás fontosságát valljuk a kisebbségpolitika terén is, hiszen a kommunista diktatúra bukása után a magyar közösség önrendelkezési joga máig sem biztosított, enélkül pedig a romániai rendszerváltás nem lehet teljes. Trianon 100. évfordulója kapcsán nagy hangsúlyt kívánunk fektetni a nemzeti összetartozás és a nemzeti szolidaritás gondolatára, miközben nyilvánvalóvá tesszük: tiszteletben tartjuk Románia területi integritását” – mondta a püspök, aki üdvözölte az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt választási szövetségének létrejöttét, melynek köszönhetően létrejöhetett a „nemzeti erők szövetsége”, a soron következő pártfúzió révén pedig „a nemzeti oldal egysége”. Az EMNT elnöke hozzátette: az új magyar egység létrehozásának legfőbb célja az önrendelkezés képviselete, s ez nemcsak az EMNP-re és az MPP-re, hanem az RMDSZ-re is vonatkozik, hiszen „az eredményes autonómiaküzdelemhez szükséges – a 2018 januárjában aláírt autonómianyilatkozat szellemében – az egységes fellépés. „Három évtizeddel megalakítása után azt látjuk: az RMDSZ megfeledkezett a magyar közösség érdekeiről, így az önrendelkezésről is. Épp ezért szorgalmazom: az RMDSZ vizsgálja felül politikáját, s térjen vissza az együttműködés útjára – az önrendelkezés kivívása céljából” – mondta Tőkés László, majd megállapította: jó jelnek tartja, hogy a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése kapcsán együtt gyűjtik az aláírásokat. „Az SZNT kezdeményezésének sikeréhez arra van szükség, hogy az legalább olyan támogatottságnak örvendjen, mint a Minority SafePack. Ezt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek is jeleztük, megállapítva, hogy a nemzeti összetartozás évében különösen fontos az SZNT kezdeményezésének sikerre vitele” – mondta a volt EP-képviselő, majd hozzátette: az EMNT demokráciaközpontjaiban várják mindazokat, akik kézjegyükkel is hozzájárulnának a nemzeti régiók védelméhez. Ugyanezt bárki online is megteheti a www.nemzetiregiok.eu oldalra kattintva.
Sándor Krisztina elmondta: az EMNT demokráciaközpontjai tizedik éve várják – 23 irodában, Erdély minden megyéjében és minden székelyföldi széken – az ügyfeleket. „Idáig több mint 250 ezer személynek segítettünk a könnyített honosítási eljárásban, valamint az ahhoz kapcsolódó ügyintézésben, szerteágazó tevékenységünk bemutatása érdekében pedig nemrégiben videós összeállítást is készítettünk. Az idők során az EMNT-s demokráciaközpontok szolgáltatási listái bővültek, így a magyar állampolgárság kérvényezése mellett magyar útlevél- és személyigazolvány-kérelmekkel vagy anyakönyvezési ügyintézésekkel is megkereshetnek minket. Az elmúlt tíz év tapasztalataira alapozva bátran kijelenthetem: megbízható, felkészült munkatársi hálózattal segítjük az Erdélyben élő magyar állampolgárokat, így bárki bizalommal fordulhat hozzánk” – mondta. Az ügyvezető elnök hozzátette: a 10. évforduló alkalmából kommunikációs kampányt indítottak, melynek célja a demokráciaközpontok tevékenységeinek népszerűsítése, irodáikban folyamatosan gyűjtik az papíralapú aláírásokat az SZNT európai polgári kezdeményezéséhez, ő maga pedig személyesen is felkérte az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN) választmányát, hogy támogassák az európai szinten is kiemelt jelentőséggel bíró kezdeményezést, melynek célja – a nemzeti régiók védelme mellett – a gazdasági különbségek felszámolása – közölte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája.
hírek
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán












