2017. március 13. hétfő
Send this article Print this article

Tőkés László: „A székely vértanúk áldozata bátorságra és cselekvésre kötelez bennünket!”

Marosvásárhelyen ismételten megszervezték március 10-én a Székely Szabadság Napját. Az eseményen, melyen a székely hősök emléke előtt tisztelegnek, s ahol az erdélyi magyarság évről évre kifejezi jogos autonómiaigényét, felszólalt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.



 Beszéde elején elismerését fejezte ki a megemlékező nagygyűlés, valamint a tiltakozó felvonulás szervezőinek, és stratégiai partnereként arról biztosította a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy – a távolmaradókkal ellentétben – nemes küzdelmében mindenkor számíthat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra és az Erdélyi Magyar Néppártra.
„Azoknak, akik a Székely Vértanúk Emlékművéhez idén is elzarándokoltak az adminisztratív hátráltatás, a gáncsoskodás, az ellenséges politikai hangulatkeltés, a megfélemlítések megannyi akadályát kellett leküzdeniük. Külön is köszöntöm a távolról jövőket, továbbá azokat, akik a tavalyi abnormális hatósági bírságolások vesszőfutását vállalva idén is töretlenül kiállnak a székely szabadság és a közösségi önrendelkezés ügye mellett” – mondta Tőkés László.
Az EMNT elnöke megjegyezte: miként a székely mártírok idejében, úgy manapság is az árulás, az önfeladás és hatalombarát opportunizmus árnyékában és közegében kell folytatni a küzdelmet az erdélyi magyarság szabadságáért, szülőföldünk ártó szándékú területi-közigazgatási átrendezése ellen, Székelyföld területi autonómiája és a közösségi önrendelkezés kivívása érdekében. „A jelen körülményei között, az Unió békerendszerén felépült Európában, az egyesült Európa egyik tagállamában, Romániában nemes egyszerűséggel azt mondhatjuk, hogy másra nincs is szükség, hanem csak arra, hogy az országunkkal unióbeli szövetséges magyar nemzet tagjaiként állhatatosan kiálljunk azért, ami nekünk egy demokratikus jogállamban alanyi jogon kijár” – mondta Tőkés László.
A volt református püspök kitért a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyére is, melynek felszámolását botrányosnak nevezte. „A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium, valamint az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriája nyomán ez végül is nem annyira meglepő. Úgymond ezeknek az etnikai konfliktusos helyzeteknek a békés és méltányos megoldása vár reánk” – jelentette ki Tőkés, majd hozzátette: „A hét elején, Brüsszelben az RMDSZ elnöke drámai módon sírta el a katolikus gimnázium tarthatatlan helyzetét és a szülők megfélemlítésére használt ‚szekus módszereket’. Csak azt nem értjük, hogy akkor mire való a balliberális kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési egyezség, és mit keres a vásárhelyi illetőségű Borbély László államtanácsos a Grindeanu-kormány csapatában?”
Tőkés László szerint a súlyos mértékben konfliktusos román–magyar kapcsolatokra nézve messzemenően érvényes a 2003-as Gross-jelentés nyomán elfogadott Európa tanácsi határozat, mely szerint „az autonóm régiók pozitív tapasztalatai inspirációs forrásként szolgálhatnak a belső politikai konfliktusok megoldását célzó lehetőségek keresésekor”. Az EMNT elnök ennek kapcsán kijelentette: „Ezt a határozatot országaink képviselői is megszavazták. Joggal várhatjuk el tehát, hogy a Fidesz-KDNP hathatós támogatásával parlamentbe jutott képviselőink az autonómia konfliktuskezelő eszközét igénybe véve végre eleget tegyenek az RMDSZ programjában lefektetett vállalásaiknak, valamint választási ígéreteiknek, és a törvényhozás szintjén igyekezzenek rendezni kapcsolatainkat. Hasonlóképpen a római katolikus iskola körüli konfliktust és az orvosi egyetem ügyét is ezen az alapon kellene rendezni – mindenekelőtt a magyar oktatásügyi autonómia, illetve a magyar oktatás önállóságának a kivívását tűzve ki célul.”
Beszéde végén Tőkés László elmondta: „Székely vértanúink véráldozata az övékéhez hasonló elvi és eszmei bátorságra és cselekvésre kötelez bennünket a polgári életben és a politikában” – közölte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája.
 
 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010