2011. október 7. péntek
Tanévnyitó a Partiumi Keresztény Egyetemen
A hagyományoktól eltérően idén nem a várad-újvárosi református templomban, hanem a nemrég felújított Szigligeti Színházban tartotta ünnepi tanévnyitóját a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE). A rendhagyó ünnepségen az egyetem vezetősége, valamint oktatói és hallgatói közössége mellett a történelmi egyházak képviselői, illetve jeles anyaországi és erdélyi meghívottak is részt vettek.
Az egyetem keresztény szellemiségéhez hűen igei köszöntővel vette kezdetét az ünnepség. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az egoizmuson való felülkerekedés, a közösségben való gondolkodás és a nemzetért végzett szolgálat fontosságát hangsúlyozta beszédében.
Tőkés László, az egyetem elnöke, az Európai Parlament alelnöke a meghívott vendégek köszöntése után elmondta, óvatos bizakodásra ad okot a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyében, hogy csütörtökön, az aradi vértanúk nemzeti gyásznapján, a román oktatási minisztérium felszólította az orvosképző tanintézmény szenátusát, hogy maradéktalanul tartsa be a januártól hatályos oktatási törvényt, és érvényesítse a multikulturális jelleget az egyetemi chartában. „Nem volt hiábavaló a tiltakozásunk” – vélekedett a PKE vezetője, majd hozzátette, hogy semmilyen körülmények között nem szabad meghátrálni. Ezt tanúsítja a több mint húsz évvel ezelőtt alapított Sulyok István Főiskola – a PKE jogelődje – küzdelmekkel teli története is, mely azóta Románia első akkreditált magyar tannyelvű egyeteme lett. Tőkés László reményét fejezte ki, hogy hamarosan a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem is elnyeri akkreditációját. A felsőoktatás mellett az autonómia a másik súlypontos kérdés, mely figyelmünk középpontjában kell legyen, emlékeztetett a Királyhágómellék volt püspöke. A Kárpát-medencei magyarság szintjén megvalósuló nemzeti önrendelkezéshez szükség van a felnövekvő ifjúságra, mely nem hagyja nemzetét és akár az árral szemben is hajlandó úszni, ha a magyarság érdeke ezt kívánja. Az EP-alelnök ugyanakkor ismételten felhívta a fiatalok figyelmét az Európában oly nagyra tartott érték, a mobilitás veszélyeire. „Nem kétséges, hogy fontos a szabad helyváltoztatás az egyesült Európában, de nekünk, erdélyi, valamint partiumi magyaroknak ennél nagyobb érték a gyökeresség, a szülőföldhöz, az otthon maradáshoz való jog” – fogalmazott.
Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor tanévnyitó beszédében elsősorban az elsőévesekhez szólt, megköszönve az egyetem felé tanúsított bizalmat. Ugyanakkor ismertette azokat a fejlesztéseket, melyek a magyar kormány finanszírozásának köszönhetően a közelmúltban megvalósulhattak az egyetem falai között. Elhangzott: a közel ezer egyetemi hallgató 13 alapszakon és 7 mesterképzőn végezheti tanulmányait. Az oktatói testület kilencven, jól képzett oktatóból áll. „Bizakodva kezdjük a tanévet” – összegzett a rektor.
A magyar kormány részéről dr. Hoffmann Rózsa a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára szólt az egybegyűltekhez, aki meghatódottságának adott hangot közvetlen hangú köszöntőjében. Arra bíztatta a fiatalokat, hogy legyenek büszkék Váradra, tárják fel múltját és annak fényében építsék tovább a város jövőjét. „Nem elég álmodozni, hanem akarni is kell, bátorságot kell venni a megvalósításhoz és példát kell mutatni” – mondta az államtitkárasszony. Hozzátette, hogy erre kötelez nemcsak Nagyvárad szellemisége, hanem az egyetem múltja is.
Végül Király András, a román oktatási tárca államtitkára mondott beszédet, aki azt hangsúlyozta, nem elég oktatni, hanem nevelni, szellemileg és lelkileg is táplálni kell az újabb nemzedéket.
A rendezvény zárómomentuma az elsőévesek fogadalomtétele, illetve a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium kórusának szereplése volt.
2011. október 7.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












