2017. október 24. kedd
Találkozó Tajvan brüsszeli nagykövetével
2017. október 24-én Strasbourgban Tőkés László EP-képviselő Harry Tsenggel, a Kínai Köztársaság (Tajvan) brüsszeli nagykövetével találkozott.
A tajvani diplomata országának a térségben tapasztalt kihívásait ismertette röviden, különös tekintettel a kommunista Kínával fenntartott kapcsolataira. Mint ismeretes, Pekingben októberben zárult a Kínai Kommunista Párt 19. Országos Kongresszusa, mely Hszi Csin-ping kínai elnöknek az ország belügyeinek vezetésében – gazdasági, társadalmi és politikai szempontból is – az eddigieknél is nagyobb hatalmat biztosít. Ezen túlmenően, a konszolidált és egyre inkább központosított egypárti kommunista rendszer részéről várhatóan a külpolitikában is egyre erőteljesebb fellépésre számíthatunk. Az utóbbi időben a nemzetközi ügyek megvitatásában a Kínai Népköztársaság egyre nagyobb szerepet vállal, ami hosszútávon nem csupán a létező világrendre van kihatással, hanem a két Kína közötti kapcsolatokat is nagymértékben befolyásolhatja, emelte ki a diplomata.
Amint az köztudott, az Európai Unió, a nemzetközi közösség túlnyomó többségéhez hasonlóan, az „egyetlen Kína” elvet követi. Brüsszel hivatalos diplomáciai kapcsolatot Pekinggel tart fent, Tajvannal pedig a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által megtestesített többoldalú kereskedelmi rendszer keretében egyre szorosabb kereskedelmi kapcsolatokat ápol. Ezek viszont nem mondanak ellent az Unió Kínára vonatkozó politikájának. Ebben a szellemben erdélyi képviselőnk Tseng nagykövetet afelől biztosította, hogy az EU és Tajvan között fennálló gazdasági és politikai kapcsolatokat a továbbiakban is szorgalmazni fogja, tekintettel arra, hogy az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság elvei a délkelet-ázsiai szigetország társadalmában nagymértékben érvényesülnek. Ez a teljes térség számára példaértékű, nyomatékosította Tőkés László. „Kétoldalú kapcsolatainkat ebben a szellemben kell tovább erősítenünk. Bár Peking részéről egyre nagyobb ellenállást tapasztalunk, a Kínai Népköztársasággal is kizárólag ezen nemzetközi elveket és értékeket szem előtt tartva folytathatjuk kapcsolatainkat” – hangsúlyozta erdélyi képviselőnk.
A beszélgetés arra is alkalmat nyújtott, hogy Tőkés László alelnökként az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottságának (DROI) az ázsiai térségre vonatkozó tevékenységét is ismertesse, külön kiemelve a kisebbségi és vallási jogokkal kapcsolatos kezdeményezéseket.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












