2017. szeptember 17. vasárnap
Találkozó 56-osokkal Nagyváradon
Szeptember 15-én Nagyváradon találkozott az erdélyi 56-os elítéltek egy csoportja. A baráti összejövetelt évente megtartják azok a koncepciós perekben elítélt egykori politikai foglyok, akik vagy ugyanabban a perben lettek elmarasztalva, vagy azonos munkatáborban, netán épp ugyanazon cellában raboskodtak.
A ma már kivétel nélkül hetven év fölötti egykori elítéltek és családtagjaik a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében gyülekeztek péntek délután.
A megjelenteket Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke, a rendezvény moderátora köszöntötte. Mint kiemelte, az 1956-os magyarországi és erdélyi eseményekről, a koncepciós perekről egyre többet tudunk, köszönhetően annak is, hogy az elmúlt esztendő a forradalom és szabadságharc emlékéve volt. Nagyváradon a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete volt a legjelentősebb olyan kommunistaellenes kezdeményezés, amely a magyarországi forradalom hatására bontogatta szárnyait. A román politikai rendőrség résen állt, a megtorlás nem maradt el. Ma már tudjuk, hogy az egykori politikai elítéltek bátorságukkal, az igazságba vetett hitükkel örök példát mutattak arról, hogy a legnagyobb elnyomásban is miként lehet embernek maradni.
Tőkés László európai parlamenti képviselő a rendezvény házigazdájaként, az egyetem alapító elnökeként köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, a kommunista módszerek és forgatókönyvek nemcsak az 1956-os megtorlásokban mutatkoztak meg, de végigkísérik a rendszerváltás előtti éveket, és az azutániakban is ott kísértenek. Az 1987-es brassói kommunistaellenes lázongás megtorlása, vagy éppen a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom és a bukaresti bányászjárások mind a kommunizmus sötét, vagyis igazi arcát mutatták meg. „Ez az elnyomó, agresszív gépezet koholta ki azokat a koncepciós pereket is, amelyekben az itt ülő politikai elítélteket súlyos börtönévekre kárhoztatta a magyarság megfélemlítésének nyilvánvaló szándékával” – mondta a püspök, kifejtve: szabadságvágyukért súlyosan megbűnhődtek az akkori fiatalok, de éppen az ő példájuk mutatja, hogy ez a szabadságvágy sokkal erősebb volt, mint a kommunista hatalom rémuralma. A mai fiataloknak ezt a szabadságvágyat kell követniük, mindig tudniuk kell, hogy hová álljanak, mert az igazság mindig följebb való a hamisságnál.
EP-képviselőnk végül elmondta, hogy a múlt puszta megismerésén túl ma már az igazság kiderítése a legfontosabb, aminek igazságtétellel kell párosulnia. A feltárásban segítenek az egykori politikai elítéltek visszaemlékezései, amlyeket Mohi Sándor és Nagy Ernő is feldolgoztak dokumentumfilmjeikben.

A rendezvényen Mohi Sándor filmrendező szólt röviden arról a három filmről, amelyeket a jelenlévők megtekinthettek. Az első dokumentumfilm a SZVISZ-t mutatta be annak egyik vezetője, Domokos Miklós szemszögéből. A második az egykori ifjúsági szervezet tagjainak visszaemlékezésén keresztül mutatta be a történteket. A megrázó képsorok, visszaemlékezések után egy rövidfilmet vetítettek le, amely a tavaly ősszel megtartott sepsiszentgyörgyi konferencián készült.
Az esemény záróakkordjaként az 1956-os Magyarok Világszövetsége adott át emlékérmeket és -lapokat az egykori politikai elítélteknek. A meghitt, baráti összejövetel a Himnusz és a Székely Himnusz eléneklésével zárult.

hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












