2009. augusztus 5. szerda
Send this article Print this article

Pünkösdváró Európa

Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozó


Felhívás 

Minden népnek, nemzetnek és nemzeti közösségnek elidegeníthetetlen joga saját anyanyelvének használata saját hazájában és szülőföldjén. Az „egység a sokféleségben” és a „sokféleség az egységben” elvén alapuló egyesült Európában a nyelvi egyenjogúság és a szabad nyelvhasználat alapvető értékek, melyek – egyebek mellett – az Európai Nyelvi Chartában, valamint az Európai Bizottság soknyelvűségért felelős biztosi hivatalában öltenek testet.

A Biblia Évében különleges hangsúly esett arra, hogy: Szent Igéje által Isten minden néphez a maga nyelvén szólott. Több országban még ezt az alapvető emberi és vallási jogot is megvonják a hívő emberektől – súlyos mértékben megsértve ezáltal a lelkiismereti és vallásszabadságot.





Ugyanide kapcsolódik a teljes körű anyanyelvű oktatáshoz fűződő alapvető emberi és kisebbségi jog, mely Európa nem egy országában csorbulást szenved.

A nyelvi jogok sérelme különösképpen elfogadhatatlan, hogyha az Európai Unió egyes országaiban kerül sor reá. Ezen országok egyike Szlovákia, mely 2009. szeptember 1-i hatállyal a kisebbségek, kiváltképpen pedig az ország lakosságának 10%-át kitevő, őshonos magyarság anyanyelvét sújtó államnyelvtörvényt készül bevezetni.

Egyházaink lelkiismereti és hitbeli kötelességüknek tartják, hogy kiálljanak híveik jogainak és emberi méltóságának védelmében, határozottan visszautasítva bármely, az emberi és kisebbségi jogokat sértő diszkriminációt. A 2009. augusztus 30-án, vasárnap du. ½ 6 órakor, a Szegedi Dómban sorra kerülő Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozón Egyházaink, valamint anyaországi és határon túlra szakadt nemzeti közösségeink tagjai és képviselői hitbeli, ökumenikus és demokratikus európai szellemben vállalkoznak arra, hogy felemeljék szavukat a szlovákiai, valamint a többi, hátrányos megkülönböztetést és jogfosztást szenvedő magyar nemzeti közösségünk védelmében.

Hitében és nyelvében él a nemzet” – ekképpen összegezhetjük létünkért, önazonosságunkért és szabadságunkért folytatott évszázados küzdelmeink központi üzenetét és tanulságát.

Hitünk és nemzetünk közösségében, ennek jegyében hívjuk Szeged és Csongrád megye, valamint a határ menti romániai és szerbiai térség magyarságát, nem kevésbé pedig az egész Kárpát-medencében élő Testvéreinket, Egyházaink híveit, valamint a polgári társadalom öntudatos tagjait Ökumenikus Nagytalálkozónkra, mely beleillik a 2009. szeptember 1-én, Dunaszerdahelyen sorra kerülő tüntetés, valamint a szeptember 2-i, brüsszeli tiltakozó megmozdulás sorába.

Hittel, szóval és cselekedettel, szolidaritással és szeretettel álljunk ki hit- és nemzettestvéreink mellett!

Nagyvárad–Szeged,
2009. augusztus 5. 

 Tőkés László   Kiss-Rigó László
EP-képviselő   megyés püspök


Pünkösdváró  Európa
Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozó


Helyszín: S z e g e d i   D ó m
Időpont: 2009. augusztus 30., du. 1730 óra 

    Célja:
  • Testvéri közösségvállalás a határon túlra szakadt, hátrányos megkülönböztetést és jogfosztást szenvedő magyar nemzeti közösségekkel
  • Kiállás védelmükben és érdekükben
  • Tiltakozás a szlovákiai államnyelvtörvény ellen
  • A magyarság nyelvi jogainak követelése szülőföldjén, a Kárpát-medence Magyarországgal határos országaiban 

  • Üzenete:
  • Az első Pünkösd napján, minekutána a Szentlélek kitöltetett, az Apostolok szavát „mindenki a maga nyelvén hallá szólani” (Csel. 2,6).
  • Minden népnek, nemzetnek és etnikai közösségnek elidegeníthetetlen joga saját anyanyelvének nyilvános és egyenrangú használata saját hazájában és szülőföldjén.
  • Európában és a világ nemzeteinek közösségében nincs helye hátrányos etnikai, nyelvi, vallási megkülönböztetésnek – kisebbségi alapon.

  • Meghívottak:
  • Kárpát-medencei magyar egyházaink elöljárói, képviselői
  • Testvéri egyházaink papsága és lelkészi kara
  • Egyházaink hívei és tagjai
  • A határon túl élő magyarság vezetői és képviselői
  • A magyarországi és a határon túli magyar civil társadalom képviselői
  • Kárpát-medencei európai parlamenti képviselők
  • A Magyarországon élő kisebbségi közösségek képviselői

Kiemelt médiatámogatónk: a DUNA  TELEVÍZIÓ, a világ és a Kárpát-medence magyarságának televíziója, mely egyenes adásban közvetíti az Ökumenikus Nagytalálkozót.

Imanap: Ökumenikus Nagytalálkozónk alkalmából – a rendezvény célja és üzenete értelmében – egyetemes imanap meghirdetését kezdeményezzük kárpát-medencei magyar egyházaink körében, illetve templomaiban.

Minden Testvérünket, valamennyi érdeklődőt szeretettel várunk.

Az ügy iránt elkötelezett Testvéreinket és Szervezeteinket tisztelettel kérjük a szervezőmunkában való részvételre.

A résztvevők  és az önkéntes szervezők, valamint a jelentkezők a következő címeken érhetnek el bennünket:

Szeged-Csanádi Püspökség – telefon: 0036-62-420932
e-mail: egyhazmegye@theol.u-szeged.hu

Nagyváradi EP-Iroda – telefon: 0040-259-431090, 0040-359-198612
e-mail: office@tokeslaszlo.eu



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010