2017. május 17. szerda
Plenáris vita az EP-ben a közel-keleti helyzetről
Az Európai Parlament május 16-i plenáris ülésének napirendjén egymást követte a Szíriára vonatkozó uniós stratégiáról, valamint a közel-keleti keresztények helyzetéről szóló vita.
Federica Mogherini, az EU külpolitikai főképviselője a stratégiai dokumentum előterjesztése rendjén örömmel újságolta, hogy Genfben újabb fordulója kezdődött el az ENSZ égisze alatt zajló, szíriai béketárgyalásoknak. Az Unió nem játszik katonai szerepet a háborúskodásokban, s nem vesz részt a pusztításokban, éppen ezért a hadakozó feleknél eredményesebb lehet a politikai megoldás megtalálásában, valamint a humanitárius segítségnyújtásban – mondotta a politikus.
A felszólalók a már-már tehetetlen felháborodás hangján mondtak ítéletet a közel-keleti országban, illetve a térségben pusztító gyilkos háború fölött, és fejezték ki mélységes együttérzésüket a polgári lakosságot sújtó humánkatasztrófa áldozatai iránt. Többségük bizakodással üdvözölte az EU Szíriára vonatkozó stratégiáját, és a megoldás megkeresésében, valamint a majdani újjáépítésben való fokozott szerepvállalásra buzdította az Uniót. A képviselők kiemelten szorgalmazták a Szíriában elkövetett háborús bűncselekmények tetteseinek a felelősségre vonását. Cristian Preda román néppárti képviselő egy önálló büntetőtörvényszék felállítását javasolta ebből a célból.
A Donald Trump amerikai elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közötti washingtoni megbeszélésekre visszautalva Tőkés László képviselő hozzászólásában az orosz–amerikai együttműködés létrehozatalának fontosságát hangsúlyozta, mivel enélkül aligha képzelhető el tartós politikai megoldás Szíriában.
Az őshonos közel-keleti keresztény közösségek elviselhetetlen helyzetéről szóló parlamenti vitában erdélyi képviselőnk Henri Boulad egyiptomi jezsuita szerzetest idézte, aki a velük szemben elkövetett háborús bűnökért és vérontásért az iszlamisták mellett a fejlett Nyugatot és az európai vezetőket tette felelőssé. Lelkiismeret-ébresztő iratában a kendőzetlen valósággal való nyílt szembenézésre szólította fel „nemcsak őket, hanem a katolikus egyházat is, amely »a politikailag korrekt« elvének engedve és azzal az ürüggyel, hogy az együttélés nevében a muszlim partnert nem szabad megsérteni gondosan megkerüli a kényes és létfontosságú kérdéseket”. Tőkés László Európa ébredő lelkiismeretének tanújeleként üdvözölte az európai parlamenti vitát, valamint az Unió, a Külügyi Szolgálat fokozott kiállását a vallási-etnikai tisztogatást és a brutális népirtást elszenvedő keresztény közösségek mellett. Hozzászólásában külön is elismerését fejezte ki az Európai Néppártnak, amely legutóbbi, máltai kongresszusán erőteljesen védelmébe vette üldözött hittestvéreinket, valamint a megsegítésük céljából nemrégen létrehozott magyarországi kormányhivatal iránt.

Az Open Doors nemzetközi jogvédő szervezet sokkoló erejű évi jelentésének (2016) a drámai üzenete arra int, hogy ne feledkezzünk meg, ne hagyjuk sorsukra a kipusztulás határára jutott közel-keleti keresztényeket – nehogy az „arab tavasz” „keresztény télbe” torkolljon.
Felszólalásában Anna Zaborska szlovák néppárti képviselő keresztényellenes „vallásháborúnak”, Kosztasz Mavridesz ciprusi szocialista képviselő pedig „keresztényholokausztnak” minősítette a véres szíriai konfrontációt. Európának nemcsak a távoli üldözötteket, hanem saját keresztény hitét, kultúráját, identitását és értékeit is meg kell védelmeznie – jelentette ki Tőkés László püspök.
(Képviselőnknek a vitában elhangzott két hozzászólása a Dokumentumok rovatban található.)
Hozzászólás a közel-keleti keresztények helyzetéről szóló európai parlamenti vitához
Hozzászólás a Szíriára vonatkozó uniós stratégia európai parlamenti vitájához
Hozzászólás a közel-keleti keresztények helyzetéről szóló európai parlamenti vitához
Hozzászólás a Szíriára vonatkozó uniós stratégia európai parlamenti vitájához
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












