2012. július 31. kedd
Send this article Print this article

Petíciós eljárás szlovákiai állampolgársági törvény jogfosztottjainak ügyében

Tőkés László európai parlamenti képviselő kezdettől fogva szívügyének tekinti az emberi jogokat sértő, demokrácia-, Európa- és magyarellenes szlovákiai állampolgársági törvény jogfosztottjainak védelmét.



  Ennek szellemében volt kezdeményezője a Budapesten, 2011. december 3-án megrendezett Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozónak, mely a Duna-televízió széles nyilvánossága előtt tiltakozott a határon túli, – ezen belül – a felvidéki magyarságot sújtó jogsértések ellen; továbbá házigazdája a Nagyváradon, 2012. március 4-én sorra került Felvidéki Szolidaritás Napjának – mely eseményeken a szlovákiai állampolgárságuktól jogellenesen megfosztott felvidéki magyar polgártársaink is részt vettek.
   Az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) tagjaként erdélyi képviselőnk mind Kárpát-medencei, mind nemzetközi szinten, elkötelezetten tovább folytatja a külhoni magyar közösségek és tagjaik – köztük a temerini fiúk – védelmében vállalt küzdelmét. Ennek megfelelően egyetértően üdvözli és messzemenően támogatja az EMT azon kezdeményezését, hogy az állampolgárságuktól megfosztott felvidéki nemzettestvéreink ügyében Lomnici Zoltán elnök petíciós eljárást kezdeményezzen az Európai Parlament Petíciós Bizottságánál.
   A Trianoni békediktátumot megelőzően született hontalanságra ítélt, száz éves Tamás Ilonka tanítónő példamutató személyisége és fájdalmas esete legyen mementó arra nézve, hogy: „Ezt az állapotot sokáig tűrni nem lehet… Ezeknek a sorozatos jogsértéseknek valahol véget kell vetni!”
Nagyvárad, 2012. július 31.
 
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010