2016. április 18. hétfő
Send this article Print this article

Per indul a kitüntetésért

A közigazgatási bíróságon indított perben kéri Tőkés László jogi képviselője annak az elnöki rendeletnek az érvénytelenítését, amelyben Klaus Iohannis román államfő megvonta tőle a Románia Csillaga érdemrendet.



 Kincses Előd ügyvéd ma délelőtt Marosvásárhelyen jelentette be, hogy postázta a bukaresti táblabíróságnak a kereset szövegét, s azt a sajtónak is eljuttatta. A dokumentumban Tőkés László jogi képviselője többek között arra hivatkozik, hogy a törvény akkor teszi lehetővé egy kitüntetés visszavonását, ha a kitüntetettet jogerősen elítélte a bíróság, vagy ha cselekedeteivel válik méltatlanná az elismerésre. Úgy vélte, Tőkés László esetében egyik sem áll fenn. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ügyfele ellen a rosszul románra fordított véleménye miatt indult a kitüntetése megvonását eredményező eljárás, márpedig a szólásszabadságot a román alkotmány is garantálja.
A perirat ugyanakkor arra is kitér, hogy olyan kitüntetettektől nem vonták meg az elismerést, akiket jogerősen elítélt a bíróság. Az ügyvéd ugyanakkor idézte a román alkotmánybíróságnak egy 2009-es határozatát, amely szerint akkor lehet megvonni egy kitüntetést, ha mérlegre teszik azokat a tényeket, amelyekért az elismerést kapta, és azokat, amelyek esetleg méltatlanná tehetik a kitüntetésre. Nyilvánvaló, hogy Tőkés László 1989-es hőstettei, amelyek megváltoztatták Románia történelmét, nem kevésbé fontosak, mint egy románra rosszul lefordított és félreértett nyilatkozata – áll a periratban.
A román elnök március 3-án jelentette be, hogy visszavonta az EP-képviselőtől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelyet Tőkés László 2009-ben kapott meg Traian Băsescu volt elnöktől az 1989-es rendszerváltozás idején betöltött szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010