2012. október 18. csütörtök
Send this article Print this article

Összefoglaló az Európai Néppárt bukaresti konferenciájáról

Az Európai Néppárt (ENP) 2012. október 17–18-i, XXI. Kongresszusát megelőzően és azzal párhuzamosan, az ENP európai parlamenti frakciója is tanulmányi napokat rendezett Bukarestben, a román parlamentben. Európai parlamenti képviselőként, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnökének minőségében Tőkés László mindkét rendezvényen részt vett. A kongresszusra meghívást nyertek továbbá Toró T. Tibor, az EMNP elnöke és Szilágyi Zsolt alelnök.

Fotó: http://www.eppgroup.eu


   Az első tanulmányi napon Marian-Jean Marinescu, az EP néppárti politikai csoportjának alelnöke moderálta a Regionális fejlődés és szociális kohézió tárgyában tartott kerekasztalt, melynek előadói voltak – többek között – Johannes Hahn, a regionális politika európai biztosa és Dacian Cioloş mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos.
   Felszólalásában Tőkés László angolul, románul és magyarul köszöntötte a vendégeket: „Welcome! Bine aţi venit! Isten hozott!” Szimbolikus jelentésűnek nevezte, hogy „az európai kohézió barátai”, valamint az európai regionalizmus támogatói a Nép Házának (Casa Poporului) nevezett, azon épületben találkozhatnak és tanácskozhatnak a demokratikus Európa jövőjéről, melyet egykori – időközben megbukott – építtetője, Nicolae Ceauşescu saját dicsőségére, a nacionál-kommunista diktatúra „bástyájaként” emelt.
   A túlcentralizált, régi önkényuralmi rezsimmel szöges ellentétben erdélyi képviselőnk az európai régiók, a regionalizmus fontosságára hívta fel a figyelmet – különös tekintettel a gazdaságilag elmaradott (1), valamint az őshonos nemzeti kisebbségek által lakott (2) térségek kohéziójának és társadalmi felemelésének szükségességére. Henrik Lax finn anyanyelvű, svédországi politikust, volt EP-képviselőt idézte, aki szerint: „Európa nem lehet képes gazdaságilag hatékony lenni, amennyiben – egyebek mellett – nem oldja meg a hagyományos kisebbségek problémáit. Ennek az ügynek a helyes kezelése nélkül, a társadalmi kohézió aligha valósítható meg.” Hasonlóképpen a hátrányos helyzetű régiók bevonására – ezenképpen a társadalmilag leszakadt cigányság felkarolására – is ki kell terjednie az európai kohéziós politikának, mondotta képviselőnk, majd így folytatta: A regionalizmus egy olyan egyetemleges európai ügy, mely ugyanakkor egész Kelet- és Közép-Európának, ezen belül pedig Romániának is egy sajátlagosan fontos kérdése. Ez különösképpen élesen vetődik fel országunk küszöbön álló területi-adminisztratív átszervezése, illetve Székelyföld és más erdélyi térségek természetes területi egységének, továbbá az új európai fejlesztési régiók kialakításának viszonylatában. Európai képviselőnk a jól működő német föderalista modellt ajánlotta a néppárti fórum figyelmébe, mely Románia számára is politikai „inspirációs forrásként” szolgálhat – a szubszidiaritás, a regionális fejlődés, a helyi autonómia és az önrendelkezés Európában honos formái összefüggésében.
   A délelőtti szemináriumot követően, illetve a néppárti kongresszus elkezdését megelőzően Tőkés László az EMNP elnökének és alelnökének társaságában tartott rögtönzött sajtóértekezletet a parlament előcsarnokában. Az Európai Unió Béke Nobel-Díjjal való kitüntetését méltatva, az ENP, valamint az európai nemzeti kisebbségek ebben szerzett érdemeit is kiemelte, azt javasolva, hogy a magas kitüntetéssel járó – inkább jelképesnek mondható – pénzösszeget az Unió az európai kisebbségek támogatására fordítsa.
 A kongresszus megszervezése, valamint az annak napirendjén szereplő programmódosítás vonatkozásában erdélyi képviselőnk gratulált az RMDSZ-nek, elégtétellel üdvözölve, hogy európai parlamenti együttműködésüknek köszönhetően néhány kisebbségvédelmi cikkely is bekerült a módosító javaslatok közé. Idehaza, Erdélyben is a brüsszelihez hasonló magyar együttműködés volna kívánatos és szükséges – hangsúlyozta Tőkés László a közelgő parlamenti választásokra való tekintettel.
  Délután Vasile Blaga, a Demokrata-Liberális Párt elnökének, Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, valamint Wilfried Martens, az ENP elnökének megnyitó beszédeivel vette kezdetét kontinensünk legnagyobb politikai pártcsaládjának programalkotó és tisztújító kongresszusa.
Bukarest, 2012. október 17. 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010