2011. június 20. hétfő
Orgonát avattak a nagyvárad-réti református templomban
A Nagyvárad-Réti Református Egyházközség régi álma teljesült az elmúlt hétvégén: két év előkészítő munka után végre felavathatták a gyülekezet új orgonáját. A Hollandiából adományként kapott hangszer Váradra juttatását és felújítását adományokból sikerült megvalósítani. Az egyik fő támogató Tőkés László , a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Európai Parlament jelenlegi alelnöke volt.
Vasárnap délelőtt több százan gyűltek össze a réti templomban, az orgonaavató ünnepség alkalmából. A meghívottak sorában jelen volt a hollandiai breedevorti protestáns gyülekezet két képviselője, Henk és Diny Luimes, valamint Tőkés László EP-alelnök is. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Hermán M. János egyházkerületi előadó-tanácsos, aki feleségével, Hannie Mostertel együtt fontos szerepet játszott az orgona Nagyváradra kerülésének ügyében. Az igehirdetés után Pálfi József lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket. Köszönetet mondott mind az adományozóknak, mind a támogatóknak a hathatós segítségért. A Szeghalmi Bálint neves építészmérnök által tervezett, népi szecessziós stílusban felépített istenházában az eredeti tervek szerint egy olyan orgona került volna, mely megmutatja a homlokzat rozettás ablakát. Fél évszázad után csak most vált lehetővé az eredeti tervek kivitelezése – hangzott el. A breedevortiak átnyújtották a lelkipásztornak az adományozó levelet, majd röviden bemutatták az impozáns hangszert is. A továbbiakban egy rövid orgonakoncertre került sor, melynek keretében Zászkaliczky Tamás neves orgonaművész két orgonaművet adott elő.
Tőkés László erdélyi képviselő felszólalásában Szent Kristóf nagyságát emelte ki, aki életét adta a Krisztusért. A vértanú neve annyit tesz, mint Krisztus hordozónak lenni. Rámutatott arra, hogy az orgona egy áldott üzenethordozó eszköz, mely az evangélium és ez által Krisztus üzenetét közvetíti. „A kommunizmus idején lerombolták orgonáinkat, de íme, a bizonyíték arra, hogy a rombolás korszaka végleg lezárult. Elérkezett az építés időszaka.” – jelentette ki. Tőkés László megemlékezett a kilencven évvel ezelőtt, Kós Károly erdélyi író, építész által megjelentetett Kiáltó szó című röpiratról, melynek tartalma ma is érvényes. „Legyünk mi is kiáltó szavak!” – szólított fel az erdélyi képviselő.
Az ünnepség színvonalát emelte a nagyváradi énekkarok közreműködése. Az orgonaavatót végül nemzeti imánk eléneklésével zárta az ünneplő gyülekezet.

hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!