2012. október 3. szerda
Send this article Print this article

Tanévnyitó a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetemen

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első tanévnyitójának tizenkettedik évfordulója alkalmából, 2012. október 3-án évnyitóval egybekötött Egyetemi Napot tartottak a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar aulájában.



  Az ünnepség díszvendége Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke volt, aki – a magyar felsőoktatásban betöltött történelmi szerepéért – elsőként vehette át az egyetem szenátusa által alapított Bocskai István-díjat.
  A Sapientia oktatói és diákjai mellett, több anyaországi és erdélyi közéleti szereplő is részt vett az ünnepélyen. Köszöntő beszédet mondottak: Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Tőkés László, a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke, erdélyi EP-képviselő, Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, illetve János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora.
  Tőkés László beszédében úgy fogalmazott: „a Ceauşescu-féle nacionál-kommunizmus továbbélése, valamint egészében véve kudarcos »hivatalos« politikánk miatt tartunk ott, ahol tartunk: Székelyvásárhelynek újbólcsak nem lehet székely/magyar polgármestere; az egykori magyar egyetemi városban, volt magyar egyetemünkön holmi magyar szekciókért küszködünk; a Kossuth utcán végigmenni nem lehet; Bernády György iskoláját tilos elnevezni az Ő nevéről”.
  Visszaemlékezve a megtett útra, európai parlamenti képviselőnk rámutatott arra, hogy a magyar kormány, a magyar országgyűlés, és az Anyaország támogatása és segítsége nélkül nem lett volna lehetséges kiépíteni az önálló erdélyi magyar felsőoktatás rendszerét. Hiába vagyunk a román állam lojális adófizetői, ha az nem részesíti állami támogatásban egyetemeinket – tette hozzá Tőkés László. Azzal a gondolattal zárta beszédét, hogy a magyar felsőoktatás felemelését olimpiai bajnokainkhoz illő szívósággal, céltudatos kitartással lehet megvalósítani.
   Orbán Viktor a Bocskai-díj átvétele után megtartott előadásában arra hívta fel a diákság figyelmét: „Soha nem azon kell gondolkozni, hogy hogyan legyünk valakik, hanem csak arra szabad összpontosítani, hogy mit akarunk csinálni. A fontos és nagy dolgokhoz a Jóisten megadja az eszközöket”. A miniszterelnök arra bíztatta a fiatalokat, hogy tudásukat szeretettel ötvözzék, hiszen: „a szív tudásán áll vagy bukik magán- és közéletünk, hogy igazságosak vagyunk-e társainkhoz”.  
   Az Egyetemi Nap keretében a magyar kormány, a Sapientia Alapítvány, a Sapientia EMTE és a Partiumi Magyar Keresztény Egyetem jelen lévő képviselői elvi megállapodást írtak alá az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztése érdekében.
 
Nagyvárad, 2012. október 3.
                                                                                                          
Mellékeljük Tőkés László beszédét.
 
Tisztelt Ünneplők! Kedves Testvéreim!
 
   A hálaadás szavával szólok ezen az évnyitón, nemzetünk és egyházaink közösségében visszatekintve az eltelt időre. Nagy utat tettünk meg 1989-től 2010 áprilisáig, 2004. december 5-től 2010. június 4-ig, Balatonőszödtől Ópusztaszerig, újabbkori nemzeti szövetségünk régi-új színteréig; Marosvásárhely Fekete Márciusától a Sapientia akkreditációjáig; a Petőfi–Schiller fantomegyetemtől a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia önálló magyar egyetemi rendszeréig. Partiumi egyetemünkön nemrégiben tartottuk az ünnepélyes tanévnyitót, 420 elsőéves hallgatót, valamint a 14 alap, illetve 7 mesteri szakon tanuló 1000 diákot köszöntve.
  Egyetemünk elnökének minőségében köszöntöm az alapító történelmi egyházakat, Dávid László rektor urat, Kató Béla püspökhelyettes-elnök urat, ”Európa polgárát” és a lánglelkű Ifjúságot, a hallgatókat – nem utolsósorban pedig Orbán Viktor elnök urat, a Nemzet Miniszterelnökét és a többi magyarországi Barátunkat.
  A Nemzeti Összetartozás Emlékművének ópusztaszeri felavatása nyomán Miniszterelnökünket idézve: „Az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak…” – Akinek van füle, hallja…
 A Ceauşescu-féle nacionál-kommunizmus továbbélése, valamint egészében véve kudarcos „hivatalos” politikánk miatt tartunk ott, ahol tartunk: Székelyvásárhelynek újbólcsak nem lehet székely/magyar polgármestere; az egykori magyar egyetemi városban, volt magyar egyetemünkön holmi magyar szekciókért küszködünk; a Kossuth utcán végigmenni nem lehet; Bernády György iskoláját tilos elnevezni az Ő nevéről – és akkor még a visszaállamosítás alatt álló Református Székely Mikó Kollégiumról nem is szóltam…
  „Patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért” – fogalmazta meg nemzeti Költőnk, Illyés Gyula.
  Nagyváradon1990-ben, a Sulyok István Református Főiskola és 1998-ban, a Partiumi Keresztény Egyetem létrehozásakor, majd pedig 1999-ben, a Sapientia Tudományegyetem megalakulásakor az opportunista, adaptív helyzetkövető/alkalmazkodó politika helyett kreatív szellemben folyamodtunk egy autonóm/helyzetteremtő politika eszközeihez, és így hoztuk létre a Sapientia Alapítvány égisze alatt erdélyi magyar egyetemi rendszerünket. Hála legyen érte az Istennek! Ez viszont nem lett volna lehetséges a Magyar Kormány, a Magyar Országgyűlés, Orbán Viktor és az Anyaország támogatása és segítsége nélkül. Hivatalos országunknak, a román államnak még mindig mostohagyermekei – csak adófizetői – vagyunk, ezért csak anyaországi segítőinknek, az Ő nagylelkű költségvetési támogatásuknak köszönhetjük, hogy vagyunk! Illesse köszönet ezért külön-külön is a kis-Magyarország valamennyi adófizető polgárát. Külön is köszönjük, hogy most is stratégiai támogatásban részesíti egyetemeinket – Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Kolozsváron, Nagyváradon – a nemzeti kormány, és erről írnak alá megállapodást, amely felér a Nemzet jövőjének szóló jó befektetéssel!
   Az akkreditáció egy akadályverseny, egy valóságos kálvária, egy nehéz út vége, ugyanakkor: egy még nehezebb út kezdetéti s jelenti. Reményt keltő az a megállapodás, amelyet Miniszterelnökünk a Magyar Rektorok Konferenciájával való találkozóján kötött „a felsőoktatás minőségelvű fejlesztéséről”.
  „Hosszú távon kell gondolkozni, és egy olyan rendszert kiépíteni, amely nemzeti közösségünk szükségleteihez mérten képez szakembereket” – hangsúlyozta Csíkszeredában Dávid László.
Egész oktatásügyünket, ez esetben pedig a magyar felsőoktatást (a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a teológiai akadémiáink, a művészeti egyetemeinkkel karöltve) ilyenképpen kell felemelnünk, Gyurta Dániel olimpiai bajnokunkkal szólva: „átvinnünk a túlsó partra”, varázslatos olimpikonunk, Risztov Éva hosszú távra szükséges és elégséges, szívós és céltudatos kitartásával! Ebben segítsen minket az Isten!
Tőkés László 

Orbán Viktor beszéde ezen a linken olvasható.


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010