2016. október 18. kedd
Nyilatkozat
A Fidesz-kormány ellen összeesküdött, hajdan jobb napokat látott sajtóorgánum, a Magyar Nemzet Kövér intő jelzése Tőkésnek cím alatt ünnepli, hogy: „Meghatározóvá vált a Fidesz és az RMDSZ partneri viszonya.”
Az RMDSZ holdudvarába tartozó szerző Kövér László házelnök „szimbolikus látogatásáról” tudósít, aki – szerinte – „nem ért egyet azzal a hadjárattal, amelyet a volt református püspök – Tőkés László – indított a Királyhágó-melléki egyházkerület jelenlegi vezetője – Csűry István – ellen”. A Magyar Nemzet tollnoka Soltész Miklós államtitkár júliusi látogatását is feleleveníti, melynek alkalmával Csűry Istvánt „a magyar kormány támogatásáról” biztosította. Hadd tegyük hozzá, hogy nemrégen Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke is vendégségben járt a Királyhágó-mellék egyik rendezvényén, annak a Szász Jenőnek a társaságában, aki a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőjeként Kövér László elnököt is elkísérte Nagyváradra.
Na és akkor mi van? – tehetjük fel a kérdést.
Először is tudnivaló, hogy Orbán Viktor miniszterelnök július végi, tusnádfürdői megbeszélésünk alkalmával egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy a magyar kormány nem avatkozik bele a küszöbönálló Királyhágó-melléki egyházi választásokba.
Másodsorban jöhet akárki is a magyar kormány vagy a Fidesz–KDNP részéről: ez semmit nem változtat a tényeken. Maga Csűry István jelentette ki ugyanis, hogy amennyiben titkosszolgálati múltja bármikor kiderülne, „azonnal és készséggel lemond akár a jelöltségről, vagy később a tisztségéről, amennyiben megválasztanák”. Márpedig az „Amennyiben mégis kiderülne…”címen megjelent kiadvány napnál világosabban fényt derít arra, hogy Csűry István – sajnálatos módon – a román politikai rendőrség, a hírhedt Securitate ügynöke volt. Ezen a tényálláson még az RMDSZ-be beolvadt Magyar Polgári Párt volt elnökének, Szász Jenőnek a „nemzetstratégiai” mesterkedése sem változtathat.
Amúgy őszintén szólva egyetlen pillanatig sem hihetjük, hogy a magyar kormány, illetve a Fidesz–KDNP jeles notabilitásai egy titkosszolgálati kollaboráns pártját fognák. Ez nem lehet más, hanem csak a Magyar Nemzet és a hasonszőrű média, valamint egyes cinkos RMDSZ-es körök kitalációja és manipulációja.
Csűry Istvánnak pedig semmiképpen sem kívánhatjuk, hogy Fazakas Csaba volt temesvári esperes és csapata álságos támogatására hagyatkozva saját nyilatkozatának és lelkiismeretének szavát meghazudtolja.
Brüsszel, 2016. október 18-án,
az 1956-os forradalom havában
Tőkés László
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












