2017. május 8. hétfő
Send this article Print this article

Napirenden a nemzeti érdekérvényesítés és a kisebbségvédelem

Május havi első sajtótájékoztatóját tartotta meg Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hétfőn, 8-án a nagyváradi parlamenti irodában, Csomortányi Istvánnak, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnökének társaságában.



Az 500 éves reformáció jubileumi évében a püspök egyházi vonatkozású témákat is érintett, de főként migrációs, illetve nemzet- és kisebbségpolitikai kérdéseket.
Felidézve az előző napi ünnepet, az anyák napját, Tőkés László elöljáróban az egész Európát sújtó demográfiai válságról szólt, amire nem megoldás a kontinensen kívüli embertömegek bevándoroltatása, az erőltetett, szervezett migráció. A gyermekszületések számának csökkenését megfelelő családpolitikával, az országainkra – Magyarországra és Romániára – jellemző kivándorlást gazdasági-szociálpolitikai intézkedésekkel kellene lassítani s megállítani, de nagy szerepük lehetne ebben az egyházaknak, mivel a nemzet megtartása és védelme erkölcsi kérdés is.
Az EP miniplenárisának Magyarországról szóló vitája kapcsán erdélyi képviselőnk kijelentette: Orbán Viktor ezúttal a nemzeti konzultáció, a Közép-európai Egyetem (CEU) és a civil szervezetek ellenőrzése kérdésében érkező, megalapozatlan és hisztérikus támadásokkal szemben példásan védte meg az országot és a nemzetet, s szerinte a külhoni magyarság egyöntetűen felsorakozik a magyar kormány mellett, visszautasítva például a szocialista EP-frakció magyar tagjainak hazaárulás-számba menő, magyarellenes rágalmait is. A miniszterelnököt ért alantas vádak között még az antiszemitizmus is szerepelt, ezt maguknak a magyarországi zsidóknak illene visszaverniük – vélte Tőkés László, aki szerint az ország elleni balliberális támadások legfőbb kiváltó oka a magyar migrációs politika. „Keresztény örökségünk védelmében, valamint a félévezredes protestantizmus szellemében vissza kell utasítanunk a jól felfogott európai és nemzeti érdekeket sértő kényszerbetelepítéseket, és széleskörű összefogással minden lehetőt meg kell tennünk európai és nemzeti keresztény identitásunk védelmében” – fogalmazott vonatkozó nyilatkozatában a volt királyhágómelléki református püspök. Hozzátette: az őshonos európai kisebbségek uniós jogvédelmében is áttörésre van szükség. „Számunkra, határon túli magyarok számára a nemzeti önvédelem sajátos esete a kisebbségvédelem.” Üdvözölte az ebbe az irányba mutató kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést (Minority SafePack), melynek támogatására egységesen fel kell sorakoznunk. Az EP Petíciós Bizottságának napirendjén szereplő kisebbségvédelmi beadványok megoldása ugyanebbe a rendszerbe illeszkedik. A kisebbségi autonómiatörekvések hatékony érvényesítése viszont azért lenne fontos, mivel ez minőségileg más és gyökeres megoldást jelentene a kisebbségi jogvédelem terén.
A továbbiakba az RMDSZ volt tiszteletbeli elnök röviden szólt a szövetség hétvégi kongresszusáról, amely a belső tisztulás alkalma lehetne, de számos jel arra mutat, hogy erre most sincs hajlandóság a szervezetben, amely még a korrupció alaposan gyanújával terhelt megélhetési politikusaitól sem volt képes megszabadulni. „Megelőző kongresszusának határozatára visszautalva, elvárjuk, hogy az anyanyelvhasználat, a nők elleni erőszak és más hasonló ügyek mellett az RMDSZ soron következő, zilahi kongresszusán a közösségi önrendelkezés kivívását is foglalja stratégiai dokumentumába” – áll a kiadott nyilatkozatban, amely szerint jogos követelmény az RMDSZ történelmi egyházainkhoz való viszonyának, illetve egyházaink hozzá való viszonyulásának a felülvizsgálata is. A magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság felé pedig azzal a kéréssel fordult Tőkés László, hogy világítsák át és számoltassák el a magyar támogatási pénzekkel visszaélő erdélyi, illetve bihari közképviselőket.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében szólva kijelentette: a nemzeti együttműködés rendszerének keretében feltétel nélkül kell kiállnunk a határok fölötti nemzetegyesítés ügye mellett, és a jövő évi magyarországi választásokra való tekintettel az EMNT töretlenül folytatja az újrahonosításban vállalt munkáját, valamint a választási regisztrációt.
Hasonló elkötelezettségről beszélt Csomortányi István is a Erdélyi Magyar Néppárt nevében, aki ugyanakkor méltatta Magyarország és a magyar kormány küzdelmét a hagyományos európai és nemzeti értékek védelmében. Emlékeztetett: pártja már tavaly javasolt a bukaresti hatalomnak, hogy kövesse az Orbán-kormány példáját a déli határok védelme tekintetében, mert a migránsbiznisz előbb-utóbb Délnyugat-Romániára is rászabadul, aminek a partiumi, erdélyi polgárok, köztük nyilván a magyarok is megihatják a levét.
Tőkés László EP-képviselő végül újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a CEU-cirkusz vonatkozásában ő maga a törvényesség és a magyar érdekeknek megfelelő oktatáspolitika oldalán áll. Ezzel együtt helyteleníti a botrányosra duzzasztott kérdésnek alantas politikai célokra való felhasználását.
                  
 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010