2012. január 12. csütörtök
Nagyváradra látogat George Pataki
George Pataki New York állam volt republikánus kormányzója, 2012. január 15-én, vasárnap Nagyváradon találkozik Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament erdélyi alelnökével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével.
A magyar gyökerekkel rendelkező amerikai politikus leánya, Allison Pataki Levy kíséretében részt vesz a nagyvárad-olaszi református templomban tíz órától kezdődő istentiszteleten. Igét hirdet Tőkés László, várad-olaszi lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke, majd a volt kormányzó is megosztja gondolatait a gyülekezettel. Az istentiszteleten jelen lesznek a magyar és román történelmi egyházak helyi vezetői is.
Tizenkét órától a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében George Pataki az erdélyi magyar akadémiai szféra vezetőivel folytat zártkörű tárgyalást az erdélyi felsőoktatás helyzetéről. Mint ismeretes, a kormányzó felelősségtudattal viszonyul az anyaországtól elszakított területeken élő magyarok sorsa iránt, különösképpen az oktatás vonatkozásában. Két évvel ezelőtt a felvidéki Selye János Egyetemen tartott előadásában a politikus a demokráciaellenes szlovák nyelvtörvény ellen is felemelte szavát, mint ahogy 2006-ban, legutóbbi nagyváradi vizitje alkalmával, – a Partiumi Keresztény Egyetem meglátogatása után – a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájáéért vívott küzdelemben is hallatta hangját.
Tizenhárom órától, szintén az egyházi központ múzeumteremében sajtótájékoztatóra kerül sor, amelynek keretében látogatásának céljáról és a tanácskozás eredményeiről is beszámol majd George Pataki. Végül Tőkés László otthonában egy négyszemközti megbeszélés zárja a volt kormányzó nagyváradi látogatását.
Az 1945-ben született George Pataki politikai karrierje 1981-ben kezdődött, amikor is szülővárosának, Peekskillnek polgármesterévé választották. 1985 és 1992 között a New Yorki Közgyűlés tagja volt. 1995 és 2006 között egymás után három terminusban szolgált New York állam kormányzójaként. 2008 novemberében Sólyom László magyar államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal adományozta a magyar származását büszkén vállaló George Patakinak.
2012. 01. 12., Nagyvárad
hírek
2012. február 2. csütörtök
Ismét Verespatak volt a téma az EP-ben
2012. február 1. szerda
Válasz az RMDSZ-nek
2012. január 31. kedd
Lassan halad a titkosszolgálati átvilágítás
2012. január 31. kedd
Kettős átvilágítást szorgalmaz Tőkés László
2012. január 31. kedd
Sajtópert nyert Tőkés László
2012. január 25. szerda
Nehéz lesz sikert elérnünk, de nem szabad minimalistának lennünk
2012. január 25. szerda
Az európai felsőoktatási rendszerek modernizációjáról
2012. január 20. péntek
A KMAT összehívását kezdeményezte Tőkés László
2012. január 19. csütörtök
"Féltem Európát. Féltem Magyarországot."
2012. január 19. csütörtök
Európai vezető politikusok köszönték meg Tőkés Lászlónak a parlament elnökségében kifejtett munkáját 












