2012. április 27. péntek
Megvédjük a Kolozs megyei magyarokat!
Mélyen lesújtott az az emberhez méltatlan hang, ami tegnap a magyar nyelvű médián keresztül jutott el hozzám. Máté András Levente Kolozs megyei RMDSZ-elnök emberségében, magyarságában sértette meg a Kolozs megyei magyarokat, amikor akként érvelt, hogy „a tulipánra szükség van, mert azt az emberek megszokták, és többségük amúgy sem tud olvasni.”
A felvétel a tavalyi Kolozsvári Magyar Napokon készült
Ugyan miféle arrogancia ez? Miféle hang a sokat megélt magyar közösség felé? Miféle cinizmus? Miféle lenézése ez a magyaroknak?
Túl azon, hogy számosan például betegségük okán nem látnak vagy nem képesek az olvasásra, sértés ez minden magyarra nézve is. Mutatja azt a hatalmi gőgöt, amely mára teljességgel elhomályosítja az RMDSZ vezetőinek szemét. Igen, vezetőinek. Ismerem Máté András Leventét, s tudom, talán sosem mondott volna ilyentt, ha nem ez a magatartás lenne megszokott az RMDSZ vezetői körében.
Cseppben a tenger – tartja a mondás. Én azonban tudom azt is, hogy még az RMDSZ-ben is vannak józan hangok, józan és tisztességes emberek. Olyanok, mint mi, akik nem le, hanem felnézünk a magyar közösség minden tagjára, azokra, akik megőrzik kultúránkat, nyelvünket, közösségünket, akik nap mint nap dolgoznak családjaik boldogulása érdekében.
Szeretném, ha tudnák, mi mindannyian, akik Erdélyben, a Székelyföldön vagy a Partiumban élünk tisztességben, becsületben, meg fogjuk védeni a Kolozs megyei magyarokat a megaláztatástól akkor is, ha azt éppen az RMDSZ-től kell is elszenvedniük.
Nagyvárad, 2012. április 27.
Tőkés László
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












