2011. április 6. szerda
A Macedón Köztársaság európai integrációjáról
Ma délelőtt strasbourgi hivatalában kereste fel Tőkés László európai parlamenti alelnököt Nikola Poposki, a Macedón Köztársaság Európai Unióhoz akkreditált nagykövete.
Szilágyi Zsolt kabinetvezető társaságában megvitatták a balkáni EU-tagjelölt országban fennálló helyzetet, valamint a csatlakozása útjában álló akadályokat, különös tekintettel a volt jugoszláv állam elnevezését ellenző Görögország csökönyösen merev álláspontjára. Amint az közismert, történelmi okok, illetve a közös országhatárok megkérdőjelezésével kapcsolatos félelmek miatt az Unió-tag Görögország mindaddig gátat vet a csatlakozási tárgyalások elkezdésének útjába, amíg a saját macedón kisebbségével rokonságban lévő szomszédai állami-nemzeti identitásukat kifejező nevükről nem hajlandók lemondani. Tőkés László integrációs ügyekben illetékes alelnök határozott támogatásáról biztosította a mesterséges késleltetést szenvedő Macedóniát.
Az est folyamán az EP plenáris ülésén vitatták meg és készítették elő a másnapi szavazásra a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság által elért haladásról szóló 2010. évi Jelentést. Az Európai Tanács képviseletében Győri Enikő, a magyar EU-Elnökség illetékes külügyi államtitkára, az Európai Bizottság nevében pedig Štefan Füle bővítési biztos terjesztették elő az ügyet. A jelentéstévő Kristian Vigenin bolgár szocialista EP-képviselő értékelése után a parlamenti frakciók vezérszónokai fejtették ki álláspontjukat.
Szinte valamennyi megszólaló kedvezően ítélte meg a tagjelölt Macedónia felkészültségét, és a hosszú ideje halasztódó csatlakozási tárgyalások elkezdését sürgette. Markáns kivételt képeztek a görög felszólalók, akik – általában – a macedón állam nevének megváltoztatásától tették függővé támogatásukat.
Felszólalásában Bernd Posselt német néppárti képviselő elsősorban az Európai Unió illetékeseit, illetve Görögországot hibáztatta a csatlakozási folyamat elhúzódásáért. Tőkés László EP-képviselőnk – a névvitán felülemelkedően – szintén a tárgyalások haladéktalan elkezdését sürgette.
Győri Enikő államtitkár a nyugat-balkáni bővítési folyamat életben tartása szempontjából mindenekelőtt Horvátország mihamarabbi felvételét ítélte fontosnak, mely az egész térség – ezenképpen Macedónia – integrációjának is új lendületet adhatna.
Tőkés László EP-képviselő felszólalását mellékeljük.
Strasbourg, 2011. április 6.
Tőkés László
EP-alelnök
Sajtóirodája
F E L S Z Ó L A L Á S
Macedónia európai integrációja tárgyában
Már a tavaly februári országjelentés nagyra értékelte Macedóniának az európai integráció viszonylatában elért eredményeit, és az Európai Parlament ezzel kapcsolatos határozata ismételten sürgette a Görögországgal folytatott vég nélküli névvita lezárását, ennek nyomán pedig a csatlakozási tárgyalások haladék nélküli elkezdését a volt jugoszláv köztársasággal.
Elfogadhatatlannak, sőt egyenesen botrányosnak tartom, hogy ezen a téren az utóbbi egy évben sem történt érdemi előrehaladás. Ennek következtében magának az Európai Uniónak a hitele szenved kárt.
Az Unió és a magyar EU-Elnökség is prioritásai között tartja számon a balkáni országok – köztük Horvátország és a macedón állam – európai csatlakozását.
Kérem a Parlamentet, a Tanácsot és a Bizottságot, hogy az ország elnevezésétől függetlenül, támogassa a macedón csatlakozási tárgyalások mihamarabbi beindulását!
Strasbourg, 2011. április 6.
Tőkés László
EP-alelnök
Képünkön: Štefan Füle bővítési biztos
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












