2011. január 12. szerda
Send this article Print this article

Közlemény a magyarországi médiatörvény tárgyában

2005. júliusában, a tusnádfürdői Nyári Szabadegyetem és Diáktábort záró, Magyarország jövőjéről szóló, messzehangzó beszédében Orbán Viktor – egyebek mellett – ezeket mondotta: „számos példáját láttuk a XX. században, amikor a magyar baloldal rárontott saját nemzetére, és tulajdonképpen nem volt az másként 2004. december 5-én sem…”



       A Nemzet régi-új miniszterelnökéből akkor – jelek szerint – „a próféta beszélt”. Ugyanis most, amikor az új nemzeti kormány végre teljes erővel újból hozzáláthatott a trianoni-kommunista múlt romjainak az eltakarításához és ama fájdalmas emlékű, decemberi népszavazás jóvátételéhez – a nemzetidegen posztkommunista, balliberális erők, az új magyar médiatörvény ürügyén, ismétcsak rárontottak saját országukra és nemzetükre.
       A hazai helyzet ismeretes – kár reá szót vesztegetni. A 2010 áprilisi választások tanúsága szerint odahaza teljességgel hitelét vesztett balliberális tábor és lakájmédiája – jobb híján – most az országhatárokon kívül kísérel meg teret nyerni, látványos módon a törvény ellen hangolva a nemzetközi közvéleményt és össztüzet zúdítva az európai elnökséget alighogy átvett Magyarországra, Orbán Viktor néppárti miniszterelnökre és az általa vezetett nemzeti kormányra.
       Az erdélyi magyarság szégyenére az összehangolt támadókampányból az RMDSZ bukaresti pártsajtója és annak tudósítói holdudvara is kiveszi a részét. Az Új Magyar Szó, valamint a Népszabadság és a Népszava tudósítói, továbbá az Országos Audiovizuális Tanács RMDSZ által kijelölt tagja „szakmányban mocskolják” az Orbán-kormányt, maguk is tápot adva az Európai Unió szintjére emelkedett, nemtelen propaganda-hadjáratnak.
       Tegnap, 2011. január 11-én Sajtószabadság Magyarországon címen, az Európai Parlament liberális frakciója rendkívüli közmeghallgatást tartott Brüsszelben, Renate Weber romániai EP-képviselő elnökletével. A sürgősséggel összehívott rendezvényhez olyan politikai közszereplők adták a nevüket, mint Guy Verhofstadt, a liberális parlamenti csoport elnöke és Neelie Kroes európai adatvédelmi biztos. Mivel a magyar liberálisok legutóbb kiestek az Európai Parlamentből, helyettük Haraszti Miklós, az EBESZ sajtószabadságáért felelős volt tisztségviselője, valamint Majtényi László volt magyarországi parlamenti adatvédelmi biztos kaptak meghívást a nagy érdeklődés övezte alkalomra.
   A másfél órás programot Konrád György író videoüzenete vezette be, akinek „A nagy trükk” című, német nyelvű írását is szétosztották a résztvevők között. A hírneves magyar író nem kevesebbet állított üzenetében, mint azt, hogy a kommunizmus bukása után lábra kapott „demokratúra” esete forog fenn Magyarországon, melyből egyenes út vezet a diktatúrába.
   A közmeghallgatáson európai „közös értékeink” védelmében olyan nyílt levelet is köröztettek, melyet „a közép- és kelet-európai kommunista rezsimek elleni küzdelemben részt vevők, illetve az ezt a harcot támogatók” nevében magyar részről – többekkel együtt – Demszky Gábor, Magyar Bálint és Pető Iván, a volt posztkommunista magyar rezsim levitézlett harcosai írtak alá. Erdélyi részről Cs. Gyimesi Éva és Szilágyi Sándor csatlakoztak a kezdeményezőkhöz.
   Mértékadó hozzászólásában Schöpflin György EP-képviselő határozottan visszautasította a Magyarország és a Fidesz-kormány diszkreditálására irányuló – újabb – kísérletet, valamint az ún. kettős mérce alkalmazását az Európai Unióban. Ennek vonatkozásában az őszödi hazugságbeszédet és a 2006-béli, budapesti karhatalmi terrort említette meg, melyek esetében az Európai Parlament annakidején nem tartotta szükségesnek a megszólalást. Kiegészítésképpen a Benes-dekrétumok vagy a szlovákiai államnyelvtörvény is sorolható, melyek szintén csak alig közelítették meg az Unió és az EP ingerküszöbét.
   A liberális inkvizíciós kirakatrendezvényt követő román néppárti delegációs ülésnek ugyancsak a napirendjén szerepelt a magyar médiatörvény. Theodor Stolojan elnök érdeklődésére Tőkés László alelnök keresetlen egyszerűséggel mutatott rá a mesterségesen gerjesztett médiabotrány valódi hátterére. Könnyű belátni – mondotta –, hogy itt nem egyébről, mint a médiabeli monopóliumát elveszítő balliberális hatalmi elit elkeseredett ellentámadásáról van szó a kétharmados Orbán-kormányzat ellenében, mely törvényes úton kíván rendet teremteni és egészséges egyensúlyt kialakítani a közszolgálati médiumok területén. Azok, akik „diktatúrától” féltik a magyar közvéleményt, valójában a posztkommunista médiadiktatúra egyeduralmát védelmezik – jelentette ki Tőkés László, és azt javasolta, hogy a román néppárti küldöttség az Európai Bizottság mértékadó szakvéleményétől tegye függővé saját álláspontjának a kialakítását.
   A magyarországi médiatörvény egyre nagyobb hullámokat vető, parttalan vitájából világosan kitűnik, hogy a háttérben meghúzódó, lesújtó vereségükbe beletörődni mindmáig képtelen balliberális erők nemzetközi segédlettel próbálják lejáratni és megingatni a rendszerváltoztató Orbán-kormányt. Amint a Magyar Néppárti Képviselőcsoport – igen találóan – megállapítja, a politikai indíttatásból fakadó gyűlöletkampány ezáltal nem csupán a magyar soros elnökség munkáját próbálja ellehetetleníteni, hanem valójában „a megszületése óta a legnagyobb kihívással szembesülő Európai Uniónak is mérhetetlen károkat okoz”.
   Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elkötelezett támogatásáról biztosítja a magyar kormányt, és határozottan kiáll Orbán Viktor miniszterelnök mellett, aki Lech Walesa és Václav Havel kortársaként a szovjet-orosz kommunizmus megdöntésében szerzett elévülhetetlen érdemeket.
  
   Brüsszel, 2011. január 12.
  
   Tőkés László
   EP-képviselő
   Sajtóirodája


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010