2015. március 17. kedd
Send this article Print this article

Közlemény a DROI mai üléséről

Az Európai Parlament szakbizottsági hetének keretében március 17-én, kedden Tőkés László EP-képviselő az Emberi Jogi Bizottság (DROI) ülésén vett részt. A Barbara Lochbihler koordinátor (Zöldek/EFA) vezette ülés vendége – többek között – Michel Forst, az Egyesült Nemzetek Szövetsége emberi jogi jogvédőkkel foglalkozó jelentéstévője volt.



 Ismertetőjében a jelentéstévő elmondta, hogy a jogvédők világszerte súlyos problémákkal néznek szembe. Az ENSZ közgyűlésén, 2014 decemberében közzétett éves jelentésére visszautalva ismertette a jogvédők védelmének biztosítására kitűzött prioritásait, továbbá a munkája során tapasztalt rendkívüli kihívásokról számolt be. Mandátumának kezdete óta a világ több részén is, mint például Ázsiában, Latin Amerikában és Kelet-Európában folytatott konzultációk során közel száz országban fordult meg, és több száz emberi jogi jogvédővel találkozott, akik révén közvetlen úton ismerte meg azokat a veszélyeket, amelyekkel ők nap mint nap szembesülnek. Gyakoriak az ellenük irányuló zaklatások és állandó nyomás alatt élnek, sokukat börtönbe csukják és megkínozzák – éppen ezért sokan kénytelenek munkájukat feladni. „Fokozott együttműködés nélkül nem lehetséges eredményt elérni” – hangsúlyozta. Éppen ezért az Európai Parlament, a nemzeti parlamentek, valamint a regionális szervezetek szoros együttműködésére számít, illetve Sztavrosz Lambrinidisszel, az Európai Unió emberi jogi különleges képviselőjével is rendszeresen konzultál. Sajnálatos módon számos ország nem tartja be az ENSZ által kidolgozott emberi jogi ajánlásokat – mondotta. Ebben kérte a képviselők közbenjárását, hiszen az EP támogatása nélkül a nemzetközi stratégiákat nem lehet megvalósítani. Mindenekelőtt olyan intézkedéseket sürgetett, amelyek országos, nemzeti szinten is biztosítják a mindennapi veszélyeknek kitett jogvédők védelmét.
Az Európai Bizottság tisztviselője rámutatott, hogy a jogvédők támogatása régóta szilárd eleme az EU emberi jogi külkapcsolati politikájának. Az Európai Külügyi Szolgálat képviselője szintén támogatásáról biztosította az ENSZ jogvédő politikáját, arról tájékoztatva, hogy a külügy keretében a különböző régiókban, továbbá számos országgal konzultációkat folytatnak a jogvédők közvetlen és hatékony védelme érdekében.
Tőkés László EP-képviselő hozzászólásában elmondta, hogy nagy együttérzéssel követi a jogvédők munkáját, annál is inkább, mivel a román kommunista diktatúra, nevezetesen a Ceauşescu-rezsim idején maga is hasonló helyzetben volt. Személyes tapasztalatokból tudja tehát, hogy mit jelent a hallgatás falát áttörni, és az állandó megfélemlítettséggel szembenézni. Az ügy kezelésében a legnehezebb kérdés az, hogy milyen módon tudjuk megvédeni azokat, akik mellett kiállunk, hiszen ezáltal ők maguk még nagyobb  veszélybe kerülnek, és még nagyobb nyomásnak vannak kitéve. Éppen ezért talán az a leginkább célravezető, hogyha a jogvédőkkel fenntartott személyes kapcsolatokat erősítjük meg annak érdekében, hogy megakadályozzuk a brutális visszaéléseket. Képviselőnk azt javasolta, hogy a DROI bizottság olyan látogatások megszervezését irányozza elő, amelyek közvetlen és konkrét védelmet jelentenek az üldözötteknek, és odaadó munkájuk folytatásában jelentenek támogatást számukra.

www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010