2025. május 13. kedd
Kettős könyvbemutató Nagyváradon
A Magyar Polgári Egyesület által létrehozott Polgári esték rendezvénysorozat keretében kettős könyvbemutatót tartottak Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében május 12-én este.
Bemutatásra került B. Kovács András sepsiszentgyörgyi újságíró, író két kötete. (Ő egyébként Kolozsvári András néven költőként, műfordítóként is ismert.) A Kiskorúak halállistán – Dél-erdélyi magyar gyermektúszok a besszarábiai fronton című kötet (második, bővített kiadás, ARTprinter Könyvkiadó, 2023) egy alig ismert történetet mutat be. A második világháború vége felé, 1944-ben 68 kiskorút hurcoltak el a román hatóságok Dél-Erdély határmenti településeiről. A gyermektúszok a frontvonal mellett vészeltek át három hónapot, és csak a romániai harcok végeztével hazaengedték őket.


A Bukaresti napló 1978–1988 című kötetben (Kairosz Könyvkiadó, 2023) az ideológiai és etnikai alapú elnyomás által duplán sújtott kisebbségi magyar értelmiség mindennapjaival ismerkedhetnek meg az olvasók.
A szerzőt és munkásságát Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mutatta be, majd a Bukaresti napló című kötetet méltatta egy, a Magyar Nemzetben megjelent recenziót alapul véve. Ez a kötet a Ceaușescu-korszak legkegyetlenebb éveit idézi meg. Rideg kéretlenséggel ábrázolja a kor hangulatát, a kisebbségi magyar értelmiségi szenvedéseit, illetve az egész társadalom vergődését egy sötét korban. „Ha egyszer valaki arra kérne, úgy meséljem el a román nacionálkommunista rezsim valóságát, hogy ne csak értse, hanem érezze is, akkor minden különösebb hozzáfűzés nélkül a Bukaresti naplót fogom neki átnyújtani” – idézett a méltatásból a püspök
Ezt követően B. Kovács András szólt a jelenlévőkhöz, a szerzői indíttatásait sorolva, több régebbi élményét megosztva, anekdotázva, végül a hallgatóság kérdéseire válaszolva. Az est dedikálással zárult. 
hírek
2026. június 8. hétfő
Tanévzáró a PKE-n
2026. június 8. hétfő
Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig
2026. június 6. szombat
Tőkés László Lakiteleken és Tiszakécskén
2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet
2026. május 17. vasárnap
Átadták a Wagner Nándor-díjakat a PKE-n
2026. május 17. vasárnap
Kiállás az az apát mellett
2026. május 12. kedd
Közlemény – felszólítás
2026. május 8. péntek
PKE: az egyetem napja, díjazásokkal
2026. május 4. hétfő
Viaskodás a gonosszal – Tőkés István ellenállása a román titkosszolgálattal szemben
2026. május 4. hétfő
In memoriam Tőkés István












