2009. május 10. vasárnap
Send this article Print this article

Gergely István emlékkiállítás Nagyváradon

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának előcsarnokában 2009. május 9-én, szombaton délután 18 órakor került sor a Gergely István Emlékkiállítás ünnepélyes megnyitójára, a XVIII. Festum Varadinum előrendezvényeként. Megnyitó beszédében Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója az értékteremtés, értékátadás, illetve ezen keresztül a generációk megszólításának fontosságát emelte ki. A Wenzel Pichl Trió fellépését követően Banner Zoltán művészettörténész méltatta Gergely István életművét. A szobrászatot közösségi művészetként definiálta, amely a társadalom önfenntartó erejét jelképezi. Dr. Berényi Károly, Hódmezővásárhely képviseletében Adyra hivatkozva szoros párhuzamot vont Nagyvárad és Hódmezővásárhely között. Előbbit Ady Pece-parti, utóbbit „paraszt Párizsként” emlegette. Ezt követően Hermann M. János kurátor Gergely Istvánt mint nagyszobrászt méltatta, különösen Lorántffy Zsuzsannáról készült egész alakos szobra, illetve a Milleniumi Emlékmű okán. Tőkés László püspök, EP-képviselő beszédében hangsúlyozta: addig él Erdély, amíg értékeket őriz, értékeket teremt, az erdélyi érték pedig egyben európai értéket is jelent, annál is inkább, mivel Gergely István munkássága nem süllyedt a provincialitásba. Tőkés Erzsébet, a művész özvegye a tehetség, a kitartás, az önerő és az alázat fontosságát emelte ki egy sikeres művészi életpálya szempontjából.





A kávészünet után a résztvevők átvonultak a Bartók terembe, ahol Dr. Berényi Károly üdvözölte a résztvevőket. Rövid művészi intermezzo után Gergely Istvánné vetített, képes előadására került sor Kolozsvár történelmi temetőjének ápolásáról, „Tavasz a Házsongárdi temetőben” címmel.

Az est lezárásaként Pásztai Ottó Zsolt mérnök moderálásával fórumszerűen a nagyváradi temetők állapotáról beszélgettek a résztvevők.
 
Nagyvárad, 2009. május 10.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010