2012. november 20. kedd
Send this article Print this article

Felszólalás a megfélemlítési kampány ellen

Az Európai Parlament novemberi strasbourgi ülésszakának (2012. november 19–22.) kezdőnapján Tőkés László erdélyi képviselő napirend előtti felszólalásában állt ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tagjainak és támogatóinak védelmében, akik ellen hónapok óta valóságos megfélemlítési kampányt folytatnak a román hatóságok, több megyében.



   A Szatmár, Beszterce-Naszód, Hunyad, Szeben – sőt a Kárpátokon túli Vrancea – megyékből érkezett panaszok és tájékoztatások szerint, nevezett Adrian Drăghici, korrupcióval gyanúsított bukaresti nacionalista ügyvéd, valamint bizonyos „Buta Levente” marosvásárhelyi illetőségű személy feljelentésére hivatkozva, egyszerű, becsületes polgárok százaival szemben folyik kivizsgálás és eljárás, az EMNP bejegyeztetéséhez szükséges aláírásuk, illetve a támogató aláírások összegyűjtése ügyében. Hasonló zaklatásnak vannak kitéve egyes erdélyi demokrácia-központok tisztviselői, akik a határon túli magyarok honosítási ügyeit intézik.
   A botrányos hatósági kampány részletei a napi sajtóból közismertek. Jelek szerint, nagy valószínűséggel az erdélyi magyarság kizárólagos politikai képviseletére törekvő RMDSZ-párt is részes a Néppártot támogató nemzettársaink meghurcoltatásában. A küszöbön álló országos választások közeledtén, feltételezhetően nemcsak a pártosan hatalombarát RMDSZ ellenséges magatartása keresendő a háttérben, hanem még inkább a Ponta–Antonescu-kormányzat bosszúja azok ellen, akik – az erdélyi magyarok nagy többsége – nem voltak hajlandók támogatni Traian Băsescu államelnök megbuktatására irányuló kísérletüket.
   Tőkés László erdélyi EP-képviselő lelkiismereti kötelességének tartotta felemelni a szavát azok védelmében, akiket magyarságuk és politikai meggyőződésük miatt próbálnak megfélemlíteni a posztkommunista hatóságok – huszonhárom évvel (!) a magyarellenes Ceauşescu-diktatúra bukása után. Egészen nyilvánvaló, hogy a – régi időkre emlékeztető – megfélemlítési hadjárat nem csupán a nemzeti érzelmű választópolgárok visszatartására, hanem egyben a magyar állampolgárság felvételének a hátráltatására is irányul.
  Erdélyi képviselőnk az Unió intézményeinek a közbelépését kérte a jogállamiság, a demokratikus pluralizmus, a választási szabadság és a kisebbségi jogok tiszteletben tartása érdekében, Romániában. Parlamenti felszólalását követően, rövidesen írásbeli megkereséssel fordul Viviane Reding európai igazságügyi biztoshoz.
Nagyvárad, 2012. november 20.
                                                                                           
Mellékelve közöljük Tőkés László EP-képviselő hivatkozott felszólalását.
 
F E L S Z Ó L A L Á S
 
az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) támogatóinak
hatósági zaklatása tárgyában
 
 
    Huszonhárom éve a Ceauşescu-diktatúra bukásának. Annak előtte nem lehetett szó demokratikus többpártrendszerről, és az ellenzékieket üldözték, zaklatták Romániában.
     Megdöbbentő, hogy huszonhárom év után az Erdélyi Magyar Néppártnak a tagjait, illetve támogatóit, akik aláírásukkal a pártot létrehozták, a román hatóságok zaklatják és megfélemlítik. A rendőrség és az ügyészség Szatmár, Beszterce-Naszód, Hunyad és Szeben megyékben – most, a december 9-i országos választások közeledtén – behívatja, otthonukban vagy munkahelyükön keresi meg őket, és folytat tendenciózus kivizsgálást velük szemben.
    Az EMNP fő bűne talán az, hogy fellép a romániai korrupció ellen, és kiáll a föderalizmus, valamint a kisebbségi jogok és az autonómia mellett.
  Kérem személy szerint Viviane Reding igazságügyi biztos asszonyt, továbbá a Parlamentet és a Bizottságot, hogy vizsgálják ki az EMNP zaklatásának ügyét, és járjanak közben a Ponta–Antonescu-kormánynál a választási szabadság és a demokratikus pluralizmus, a jogállamiság és a kisebbségi jogok tiszteletben tartása érdekében.
Strasbourg, 2012. november 19.
                                                                                                 Tőkés László
                                                                                                EP-képviselő 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010