2017. február 15. szerda
Európai parlamenti vita Ukrajnáról és Bosznia-Hercegovináról
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésszakának tegnap délutáni napirendjén – egyebek mellett – az ismét háborús cselekményekkel terhelt kelet-ukrajnai helyzet, valamint a Bosznia-Hercegovináról szóló, 2016. évi országjelentés megvitatása szerepelt. Tőkés László európai képviselő, a parlament külügyi bizottságának tagja mindkét vitában részt vett.
Az ukrajnai válsággal szemben az Európai Unió szinte tehetetlennek mutatkozik – mindazonáltal a helyzet súlyosbodását és állandósulását nem nézheti tétlenül. A háborús övezetben kialakult humanitárius vészhelyzet, az eddigi összecsapások mintegy tízezernyi áldozata sokkoló kihívást jelent az EU számára, amire – jobb híján – szigorodó Oroszország-ellenes gazdasági szankciókkal felel, melyek azonban mindezidáig hatástalannak bizonyultak.
Hozzászólásában Tőkés László a magyar kormány álláspontját képviselte, egy szuverén, erős és stabil Ukrajna jövőjét illetően. A háborús konfrontációval szemben a 2014-es minszki jegyzőkönyvön alapuló politikai rendezés mellett szállt síkra, a hadban álló felek közreműködésével. Ezzel együtt nemcsak Oroszországtól követelhető meg az agresszió beszüntetése, hanem Ukrajnától is joggal elvárható, hogy saját alkotmányának és európai vállalásainak megfelelően biztosítsa a területén élő nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarok emberi és közösségi jogait – hangsúlyozta képviselőnk, az utóbbi időben született, durván diszkriminatív ukrán oktatási és nyelvhasználati törvénytervezetekre való utalással.
A boszniai-hercegovinai országjelentés legfőbb tétje az ország tavaly benyújtott EU-tagjelölti kérelmének a minél előbb való, kedvező elbírálása. Cristian Preda román néppárti jelentéstévő, illetve a jelentést nagy szótöbbséggel megszavazó külügyi bizottság (AFET) nagyvonalú jóhiszeműséggel értékelte a délszláv államalakulatnak az integráció terén megtett eddigi erőfeszítéseit, kellő szigorúsággal fogalmazva meg ugyanakkor az iránta támasztott további uniós elvárásokat.
Hozzászólásában Tőkés László Magyarország támogatásáról biztosította a kommunista és a háborús múltjának örökségével megterhelt, törékeny jugoszláv utódállamot, rámutatva arra, hogy Bosznia-Hercegovina békéje, biztonsága és stabilitása, illetve uniós csatlakozása nem csupán Magyarország, hanem az egész Nyugat-Balkán és Közép-Európa számára is egyaránt fontos. Zárószavaiban az igazság és a megbékélés, az emberi jogok és a demokratikus jogállamiság fontosságát hangsúlyozta.
Ma délben az Európai Parlament nagy szótöbbséggel elfogadta a Preda-jelentést. Ukrajna ügyében viszont ez alkalommal a vitát nem követte határozathozatal.
Tőkés László felszólalása a Dokumentumok rovatban olvasható.
Tőkés László felszólalása a Dokumentumok rovatban olvasható.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












